Katalónia

Különadót vetnek ki a szén-dioxidot kibocsátó járművekre Katalóniában

2020.01.02.

Az új katalán környezetvédelmi adó négymillió autót, kisteherautót és motorkerékpárt érint. A mintegy 150 millió eurós bevételt az éghajlatváltozás elleni küzdelemre fordítják - írja a legnépszerűbb spanyol napilap, az El País internetes kiadása. 

A barcelonai parlament módosította az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szóló törvényt. Ennek lényege, hogy külön környezetvédelmi adót vetnek ki a mechanikai vontatású, szén-dioxidot kibocsátó járművekre.

A törvénymódosítás már 2020-tól vonatkozik a személyautókat, illetve az áruszállításra használt kishaszongépjárműveket. Egy év múlva, azaz 2021-ben a törvényt kiterjesztik a motorkerékpárokra is. A törvény nem előzmények nélküli Katalóniában, hisz a tartományi parlament egy jogszabályt már 2017-ben elfogadott a klíma védelmében.

Az adó mértéke a járművek által a légkörbe kibocsátott káros anyagok mennyiségétől függ. Természetesen leginkább azokat sújtja, akik a legelavultabb, leginkább környezetszennyező gépjárművekkel közlekednek. A törvényhozók ezzel is az alternatív meghajtású járművek vásárlására akarják ösztönözni a katalán autósokat. Az adóalapot a kilométerenként kibocsátott szén-dioxid grammban mért mennyisége jelenti, amit az adott jármű gyárilag megadott műszaki paraméterei alapján határoznak majd meg.

Az új környezeti adó 4,1 millió járművet érint: 3,6 millió személygépkocsit és kisteherautót, valamint 500 ezer motorkerékpárt. A katalán kormány évente 150 millió eurós plusz bevétellel tervez, aminek egy részét az éghajlatváltozási elleni küzdelemre fordítják, a másik része pedig a Természeti Örökség és Biodiverzitás Alapba kerül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....