EQ

Különlegesnek ígérkezik a Mercedes elektromos csúcsmodellje

2020.08.16.

A Mercedes az EQC által megkezdte dedikáltan elektromos autóinak bemutatását, nemrég pedig megmutatták a csúcsmodell, az EQS tanulmányautó változatát. Érdekesnek ígérkezik.

Az elektromos autók esetében mindig a hatótáv az első és legfontosabb kérdés, az EQS esetében úgy tűnik nem lesz probléma a folyamatos töltési igény, ugyanis 700 kilométer megtétele lesz lehetséges az autóval egyetlen töltéssel. Ez a szám már a WLTP mérés alapján számolódott, így többnyire reális is lehet.

Az autó dizájnja önmagában is különleges, de legérdekesebb része talán az, hogy két hátsó lámpa helyett 229 kis Mercedes csillag jelzi terveinket a mögöttünk haladóknak.

A modell 476 lóerős lesz és 4,5 másodperc alatt teljesíti majd a százas sprintet, amit két elektromotor tesz majd lehetővé.

A tervezésnél a Mercedes a környezet védelmét is figyelembe vette, az utastér “plafonja” például újrahasznosított műanyagból készül, amit az óceánokból szedtek.

Mindez persze egyelőre csak tanulmány és tudjuk, hogy a gyártók általában szeretnek nagyot mondani az ilyen modelleknél, de biztosak lehetünk benne, hogy a németek elektromos csúcsmodellje igazi kuriózum lesz, természetesen annak megfelelő árért cserébe.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....