WTCC

Lada: A szezon második felében már erősek leszünk

2015.05.09.

A hungaroringi WTCC futamok után beszélgettünk a Lada csapat világbajnok versenyzőjével, Robert Huff-fal, és a csapatfőnökével, Victor Shapovalovval.

Eseménydús héten van túl a Lada gyári csapata a Túraautó Világbajnokságon, a WTCC-ben. A hungaroringi versenyhétvége szombati napján a csapatfőnök egyik szeme valószínűleg sírt, a másik viszont nevetett: Huff jóvoltából megszerezték az idei legjobb edzéseredményüket egy 7. hellyel, de aztán kiderült, hogy a világ legrutinosabb túraautó pilótájának számító James Thompson fogproblémák miatt nem fog indulni a vasárnapi futamokon. Másnap az első versenyen a 2012-es világbajnok Huff a pontszerző 9. helyen ért célba, a másodikon viszont kiesett, mert az első kanyarban Ma Ching Hua Citroënje nekiment a Ladájának, és kitörte a hátsó futóművét. A csapat harmadik számú versenyzője, Mikhail Kozlovszkij műszaki hiba miatt egyik futamot sem tudta befejezni.

A versenyhétvége után aztán kiderült, hogy lehet, hogy nem csak a fogfájás miatt nem indult James Thompson a versenyeken, mivel kedden már bejelentette a csapat, hogy megválik a brit versenyzőtől, és a helyére Jaap van Lagent igazolták le. A 38 éves holland versenyző 2008-2009-ig már vezetett a csapatban, az azóta eltelt időszakban a Porsche Szuperkupában és a Le Mans-i 24 óráson versenyzett.

Robert Huff a Lada legjobb edzéseredménye után pontot tudott szerezni vasárnap az első futamon. Az utána következő privát teszten, kedden viszont komoly balesetet szenvedett a Hungaroringen, amikor 170 km/h körüli tempónál kicsúszott az 1-es kanyarnál, de szerencsére nem szenvedett sérüléseket. A Chevrolettel 2012-ben világbajnoki címet szerző 35 éves brit versenyzővel még a privát teszt előtt, a vasárnapi futamok után beszélgettünk a csapat bokszában.

Hogyan sikerült a versenyhétvége a Hungaroringen?

Az első versenyem nagyon jól sikerült, bár a rajtnál vesztettem három helyezést, mert a motoromban kihagyott a gyújtás, aztán pedig kipörögtek a kerekeim. Utána viszont sikerült egy előzést végrehajtanom Tom Coronellel szemben az első kör utolsó kanyarjában, utána pedig végig sikerült tartanom az előttem autózó Michelisz Norbert tempóját, csak 1-2 tizeddel voltam lassabb nála körönként. Szerencsére az autó megbízhatóan, jól működött, de ezen a pályán nagyon nehéz előzni, így már nem is próbálkoztam többet. Örülünk annak, hogy sok adatot gyűjtöttünk, ami jól jön majd a fejlesztések során. Azt éreztem az első versenyen, hogy nem a legjobb az autó egyensúlya, ezért változtattunk a hangoláson a második futamra. A második verseny előtt már a bemelegítő körben éreztem, hogy jó irányba mozdultunk el a beállításokkal, sokkal jobb lesz az autó vezethetősége.

Mi történt a második futam első kanyarjában?

A rajtunk még egész jól sikerült, de aztán megint kihagyott a gyújtás a motorban, és megint kipörögtek a kerekeim, ezért négyen-öten is elhúztak mellettem. De sokan elmérték az első féktávot, és kisodródtak, én viszont megpróbáltam a lehető legszűkebb íven bevenni a kanyart. Ez sikerült is, de amikor kifelé jöttem a kanyarból, megütötte az autóm bal hátulját Ma Ching Hua Citroënje, amitől eltört a felfüggesztésem. Ez sajnos a versenyem végét jelentette.

Tavaly Kínában megszerezte az első győzelmet a Lada számára. Mit jelentett ez önnek és a csapatnak?

Ez egy nagyon különleges élmény volt. Már akkor is nagyon boldogok voltunk, amikor tavaly Argentínában a második versenyen megszereztük az első dobogós helyezést, vagy amikor Makaóban is első helyen intettek le minket. Persze ilyenkor lehet azt mondani, hogy ezeket az eredményeket csak a fordított rajtsorrend miatt érhettük el (a WTCC-ben a második futamon az időmérő első 10 helyezettje fordított sorrendben indul), de akkor is önbizalmat meríthettünk abból, hogy a pole pozícióból a sebességünknek köszönhetően arattunk győzelmet Makaóban, ahol még a Citroenekhez képest is jó volt a tempónk. A mi szerelőink és mérnökeink tavaly egész évben kétszer olyan keményen dolgoztak, mint a Citroënesek, éppen ezért nagy öröm nekünk, versenyzőknek, ha egy szép eredménnyel köszönhetjük ezt meg nekik. Láttam az arcokon az örömöt, néhányan még sírtak is, egyszóval felszabadultak az érzelmek. Tavaly úgy fejeztük be az idényt, hogy az utolsó futamot megnyertük és a leggyorsabb kört is mi értük el, ami nagy lökést adott a téli felkészülésre. Mindenkit nagyon feldobtak ezek az eredmények a csapaton belül, ez adott erőt ahhoz, hogy néha napi 20 órát is dolgozzunk az új autón. Tavaly végre megízleltük egy rövid időre a sikert, már látjuk, hogy milyen eredményekre lehetünk képesek az új Vestával, amit agresszív tempóban fejlesztünk. Folyamatosan javítjuk az autót, az a célunk, hogy minden pályán versenyképesek legyünk vele, hogy még többször átélhessük, milyen jó érzés dobogóra állni.

A csapat tervei szerint mikor érhetik utol a Citroënt? Esetleg már jövőre?

Már idén is ez volt a célunk, a szezon első versenyén, Argentínában (mosolyog). De természetesen realistának kell maradnunk, még nagyon sok kilométert kell tesztelnünk, de talán már idén elérhetjük, hogy minden időmérőn bekerüljünk a legjobb ötbe. Tegnap már majdnem sikerült ez a Hungaroringen, csak másfél tizeddel maradtunk le a Q3-ról. Ez tehát az első célunk, a második pedig az, hogy folyamatosan tudjuk szállítani a dobogós helyezéseket és a győzelmeket, a harmadik pedig az, hogy harcolhassunk a pole pozícióért, és az első futamos győzelmekért. Szerintem ezt a következő 18 hónapban elérhetjük a céljainkat.

Idén új főszponzora van az istállónak, a Rosneft olajvállalat. Ez jelenti-e azt, hogy nagyobb a költségvetésük, mint tavaly, hogy többet tudnak költeni a fejlesztésekre?

Igen, idén minden szinten előrelépést értünk el, az új partnerünk révén többet tudunk tesztelni, és új alkatrészeket tudunk kifejleszteni a kocsihoz. A Vesta egy hatalmas előrelépés a tavalyi Grantához képest, de természetesen még vannak gyermekbetegségei, amiken ki kell küszöbölnünk. Azt azonban már most látjuk, hogy megvan a sebesség az autóban, ezt bizonyította a Hungaroringen elért hetedik helyezésünk az időmérő edzésen. Erre igazán büszkék lehetünk.

Mi a legnagyobb különbség a Vesta és a Granta között?

A Vesta egy ízig-vérig TC1-es autó (a WTCC tavaly bevezetett új formulája), míg a Grantát csak átépítettük TC1-essé, eredetileg nem annak készült. Az új autó fejlesztését tiszta lappal kezdtük, a kezdetektől versenyautónak tervezték, míg a Granta esetében egy utcai autóból kellett versenyautót faragnunk. A Vesta orr-része szénszál-erősítésű műanyagból van, és már a tervezésnél odafigyeltek a mérnökeink arra, hogy könnyebb legyen szerelni, mint az elődjét. Jelenleg még abban a fázisban vagyunk, amikor ismerkedünk az autóval, és ezt a legjobban a teszteléseken lehet megtenni. Ha eleget tudunk tesztelni, akkor nagy lépéseket tehetünk előre a fejlesztésekben.

A WTCC mezőnye innen a Nürburgringre megy, ahol a legendás Nordschleifén fognak versenyezni. ezen a héten már egy tesztet is rendeztek a pályán, az hogy ment önöknek?

Fantasztikus egy pálya. Már sokszor mentem rajta, de a verseny túraautóval azért teljesen más. Tavaly négy versenyem is volt ott, nekem nem jelent már gondot a több mint 70 kanyar megjegyzése, már elmondhatom, hogy jól ismerem a pályát. Nem nyomtuk nagyon a gázt, én ráadásul James (Thompson, az ex-csapattárs – a szerk.) autóját használtam, mivel Marokkóban két autónk is összetört. Annak fényében, hogy abszolút a biztonságra törekedünk, nem rossz eredmény, hogy a több mint 20 kilométeres pályán csak 10 másodperccel maradtunk el a legjobb időt autózó Lópeztől (José-Maria, a Citroën tavalyi világbajnok versenyzője – a szerk).

Mit vár a nürburgringi versenytől?

Mi a Ladánál arra vagyunk felkészülve, hogy bármi előfordulhat. Jelenleg nekünk arról szólnak a versenyek, hogy megpróbálunk célba érni, annyi adatot gyűjtünk, amennyit csak lehetséges, és folyamatosan tanulunk. Minél gyorsabban elvégezzük ezt a feladatot, annál gyorsabban kerülhetünk az élre.

Robert Huff után a csapatfőnököt, Victor Shapovalovot is megszólatattuk, akit tavaly év végén az „Év embere a motorsportban” díjjal jutalmazott az orosz sajtó a Lada győzelmei miatt.

Mi okozta azt, hogy a Hungaroringen érték el a legjobb eredményt az idei kvalifikációkon?

Folyamatosan fejlesztjük az autót, minden verseny után új alkatrészeket kap, amelyek javítanak a teljesítményén. Lépésről lépésre haladunk, ez még egy nagyon új autó, alig teszteltük a szezon előtt, így normális, hogy fokozatosan válik egyre versenyképesebbé. Nagyon nehezen indult számunkra az idény, Argentínában és Marokkóban is sok problémánk volt, de most már kezd normalizálódni a helyzet.

Hogyan látja a Lada imázsát Magyarországon? Ez a márka különleges nekünk, mivel a rendszerváltás előtt az egyik legelterjedtebb autómárka volt az országban. Érez valamit ebből ma, 2015-ben?

Igen, abszolút. A Lada az orosz és a magyar történelemnek is a része, sok embernek ilyen volt az első autója. Nagyon sok rajongónk van itt, Budapesten is, jó látni, hogy még mindig ennyien szeretik a márkát.

Mik az erősségei az idei autójuknak, a Vestának, összehasonlítva a tavalyi Grantával?

Ez már a versenyautóink legújabb generációjába tartozik, vadonatúj padlólemezre épül. Őszintén szólva, a Granta csak félig-meddig volt TC1-es autó, míg a Vesta már teljes mértékben az. Már csak egy kis időre van szükségünk, hogy kiaknázzuk a benne rejlő potenciált, szerintem a szezon második felében már igazán erősek leszünk.

Önöknek vannak a legtapasztaltabb pilótáik a mezőnyben. Mekkora segítséget jelent ez a fejlesztések során?

Igen, nagyon sokat tesztelünk velük, a verseny után például itt maradunk két napra a Hungaroringen, de Franciaországban is szoktunk tesztelni, ott van egy autónk külön erre a célra.

Mik a csapat középtávú céljai 3-5 éves viszonylatban?

Most közöttünk az új főszponzorunkkal, a Rosnefttel egy három éves szerződést, így erre az időszakra már biztosítva van a csapat jövője. A Vesta is nagyon friss modell, olyannyira, hogy az utcai változat sorozatgyártása csak idén szeptemberben fog elkezdődni. A következő években nekünk az lesz a feladatunk, hogy népszerűsítsük a típust a versenypályákon. Öt éven belül megnyerhetjük a bajnokságot, de már jövőre szeretnénk utolérni a Citroënt, bár nem lesz könnyű, mert nagyon magasra tették a lécet.

Hogy ment a teszt a Nürburgring-Nordschleifén a csapatnak?

Minden rendben ment, nem tartunk a pályától, mert Robert Huff-nak nagy rutinja van már itt, igaz, a többi versenyzőnknek azért némi nehézséget jelenthet a vonalvezetés megtanulása a több mint 70 kanyar miatt.

Mit jelent a WTCC program a Lada autógyár számára?

A Lada 2008-ban indította be a WTCC projektet, és azóta egyre több pénz költ rá, mivel a gyárat is egyre jobban érdekli a versenyzés. Ennek a márkának nem volt különösebb múltja az autósport csúcskategóriáiban, alsóbb osztályokban persze igen, de nem világbajnokságokon, és különösen nem a pályaversenyzésben. Nagy lépést kellett tenni, hogy ide kerüljünk, és nem csak az infrastruktúrára gondolok, hanem a csapat mentális beállítottságára is. Azt is meg kellett tanulnia a Ladának, hogy ezt a fajta versenyzést hogyan lehet az utcai autók népszerűsítésére felhasználni. Most már ezen túlvagyunk, a gyár komolyan hisz benne, hogy ez egy jó módja a kocsi reklámozásának. Sőt, felépült egy kisebb üzem is, ahol az utcai modellek sportosabb változatait fogják gyártani, évi 4-5000 példányban. Ez is mutatja, hogy hogyan változik a Lada a WTCC program hatására.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....