baleset

Lamborghinivel szenvedett halálos balesetet Diogo Jota, Szoboszlai liverpooli csapattársa

2025.07.03.

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

A 28 esztendős futballista és két évvel fiatalabb testvére halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett az A52-es autópályán a spanyolországi Cernadilla közelében.

- A szemtanúk állítása szerint Jotáék gépjárműve letért az útról, az árokba hajtott, majd lángokba borult, ami átterjedt a közeli növényzetre is. Az As azt írja, az első helyszíni vizsgálatok alapján Lamborghinijük előzés közben kaphatott defektet, és irányíthatatlanná vált. Jota – aki másfél hete mondta ki a boldogító igent – három gyermeket és édesanyjukat hagyta hátra - irta az m4sport.hu.

Jota felnőtt pályafutását a portugál Pacos de Ferreirában kezdte, majd volt az Atlético Madrid és a Wolverhampton Wanderers futballistája volt, és játszott Portóban is. A Liverpoolt 2020 óta erősítette, tagja volt a többi között a Bajnokok Ligája-ezüstérmes alakulatnak és az elmúlt idényt bajnoki címmel megkoronázó együttesnek is.

A szeptembertől a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugál válogatottban 2019-ben mutatkozott be, 49 találkozón 14-szer volt eredményes és két Nemzetek Ligája-sikert ünnepelhetett a nemzeti csapattal.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....
2026.08.11
A személyautókhoz képest a túlterhelt tehergépjárművek sokkal nagyobb mértékben koptatják az....
2026.08.11
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,....
2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....
2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....
2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....