híd

Lánchíd - A pesti aluljárót április közepén, a budait csak júniusban zárják le

2021.03.31.

A Lánchíd felújítása miatt az eredeti terveknek megfelelően április 16-án zárják le a híd pesti hídfőjének gyalogos aluljáróját, a budai oldalon lévőt azonban a koronavírus-járvány miatt megnövekedett kerékpárforgalomra tekintettel csak két hónappal később - közölte a felújítást végző A-Híd Zrt. kommunikációs és szervezetfejlesztési vezetője kedden, a témában tartott online háttérbeszélgetésen.

Puskár Anett elmondta: az eredeti tervek szerint a gyalogos aluljárókat egyszerre zárták volna le, de a budai hídfő aluljáróját a végleges munkaterület kialakításáig, június 16-áig lehet még használni. Közölte, a budai hídfőben lévő aluljárót nemcsak kiszélesítik, hanem megváltoztatják az ívét is, mert most nem optimális a kerékpárosok számára.

Az építési a bontással párhuzamosan folyik majd. A pályaszerkezet felújítása során felszedik az aszfaltréteget, "felszeletelik" az elöregedett vasbetonszerkezetet, és a híd közepétől indulva a szélek felé haladva eltávolítják a régi részeket. Ez a folyamat várhatóan a nyár végén indul majd el - mondta.

Puskár Anett szólt arról is, hogy a felújításhoz a budai és a pesti oldalon is telepítenek egy-egy toronydarut. A hídon két bakdarut is felállítanak majd az új pályaszerkezetek behelyezéséhez, valamint elkészítenek egy 7000 négyzetméternyi felületű függesztett állványzatot a híd alá.

Nagyjából 700 köbméternyi vasbetonszerkezetet bontanak el, a beépítendő új acélszerkezet tömege pedig eléri majd az ezer tonnát. Korrózióvédő bevonattal mintegy 80 ezer négyzetméternyi felületet kell majd ellátni - ismertette. Puskár Anett közölte: az új szerkezetek jelentős része Csepelen készül majd, a szállítást közúton oldják meg, előre engedélyezett útvonalakon, éjszaka.

A Lánchíd hídfőinek környezetét és járdáit március 17-én zárták le a felújítás előkészítő munkálatai miatt. Gyalogosok a felújítás 2023-as tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon. Az autós forgalom elől június közepén zárják majd le a hidat, és a közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják majd vissza.

 A hidat a közbeszerzési eljáráson nyertes A-Híd Zrt. nettó 18,8 milliárd forintért újítja fel.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....