Audi Hungária Kft.

Lányok Napja: pályaválasztás előtt álló hölgyek látogattak az Audi Hungariához

2019.05.01.

Az Audi Hungaria közel 50 fiatal, pályaválasztás előtt álló lányt látott vendégül a Lányok Napja elnevezésű program keretén belül. A program célja, hogy a 14-18 éves lányok körében vonzóvá tegyék a műszaki karrierlehetőségeket, és segítsék őket a pályaorientációban - írja a cég közleménye.

A résztvevő fiatalok az Audi Hungariánál a „Műszaki Bütyköldében” élményszerűen, testközelből ismerhették meg az autóipari szakmák világát, gyárlátogatáson vettek részt, betekintést nyertek a duális képzésbe, valamint női munkatársak kerekasztal-beszélgetésen inspirálták őket.

Az eseményt a Nők a Tudományban Egyesület immár 8. alkalommal szervezte meg a műszaki területek szakemberhiányának csökkentése, valamint a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség jegyében. A program keretében az ország kiemelkedő vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei engedtek bepillantást a kulisszák mögé, így a tudomány, a technológia és műszaki szakmák nyíltak meg az érdeklődő lányok előtt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....