autósport

Le Mans-ban Jason Watt is erősítette a Ford csapatát

2018.07.07.

Júniusban rendezték meg a világ egyik leghíresebb hosszútávú versenyét, a Le Mans 24 órás futamot. Az égő gumik füstjétől és benzinpárától terhes nyári délutánon a Ford-csapathoz egy különleges vendég érkezett Dániából.

A korábbi profi autóversenyző, Jason Watt saját, vadonatúj Ford GT-jével érkezett a skandináv országból Le Mans-ba, hogy a versenyhétvégén találkozzon a csapat tagjaival és néhai kollégáival. Korábban profi autóversenyző volt, aki egy 1999-es motorbaleset során deréktól lefelé megbénult. Jason azonban nem adta fel a versenyzésről szőtt álmait: már 2000-ben újra pályára lépett egy speciálisan átalakított autóval, és egészen 2012-ig versenyzett Európában.

A Ford mindig az autórajongó Jason Watt kedvence volt. Már az első autója is egy Ford Transit volt, amivel a gokartját szállította. A gokartról idővel a Formula Fordra váltott, utána a Formula 3000 következett, majd váratlanul egy 2005-ös Ford GT-ben találta magát. Ezzel a géppel számos jótékonysági futamon állt rajthoz, majd egy újabb nagy álma is teljesült, hiszen ő lett az egyik első ember, aki megvásárolhatta az új Ford GT-t – majd pedig az egyik legelső európai, aki átvehette új, 2018-as Ford GT-jét. Büszkén vallja, hogy az ő gépe a leggyorsabb autó, ami beállhat egy mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyre.

- A merész álmok révén akármit elérhetünk. Bármi is legyen az – így vagy úgy, de sikerülni fog - vallja Jason Watt. A Le Mans-i futam közeledtével Jason Wattnak kedve támadt, hogy vadonatúj Ford GT-jével átszelje Európát. A végcél Le Mans volt, ahol minden autórajongó lelkesen üdvözölte a szupersportkocsit, aminek tetejére egy kerekesszék volt erősítve.

- Jó volt találkozni a korábbi kollégákkal a Le Mans-i bokszutcában. Ez egy lenyűgöző rendezvény, ami a merész álmokat szimbolizálja - mondta Jason Watt. “Lelkesítő volt az emberek reakciója, amikor meglátták, hogy egy kerekesszékkel megkoronázott Ford GT-vel érkezem. Itt mindenki nagyon barátságos; az emberek körbevettek és mindenki jókedvűen elbeszélgetett velem.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..