Renault

Leállítja az F1-es motorok gyártását 2026-tól a Renault

2024.10.09.

A francia autógyártó 2026-tól már nem gyártja a méregdrága 1,6-os hibrid V6-osokat, a gyengélkedő Alpine istálló Mercedes-erőforrásokkal fogja folytatni.

A Renault tulajdonában álló Alpine istálló vezetősége hétfőn közleményben jelentette be a döntést, és hozzátette, hogy a Párizstól délre, Viry-Chatillon-ban lévő telephely „2024 végétől a mérnöki és csúcstechnológiai kiválóságok centruma lesz”. Azt is közölték, hogy a franciaországi központ a 2025-ös szezon végéig (a jelenlegi motorformula utolsó évéig) tovább folytatja a Forma-1-gyel összefüggésben végzett tevékenységeit. A karosszériát érintő munka, valamint a csapat menedzsmentje az angliai Enstone-ban működik 2002 óta. Az idén indult WEC Hypercar projektet nem érinti a döntés.

A Renault 1977-ben mutatkozott be az F1-ben, onnantól egy kétéves megszakítást - 1987-1988 - kivéve mostanáig szerepelt az elitkategóriában motorszállítóként vagy gyári csapatként. Alpine néven 2021 óta van jelen a gyártó az F1-ben, de az idén eddig mindössze 13 pontot gyűjtött a két francia versenyző, Pierre Gasly és Esteban Ocon, ezzel az istálló csak a kilencedik helyen áll a tíz csapatot felvonultató konstruktőri világbajnoki pontversenyben. Az F1-es idényből még hat hétvége van hátra.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....