forma1

Leclerc: Ha esélyt látok a győzelemre, élni fogok vele!

2019.05.26.

Charles Leclerc az idei szezonban egyértelműen második számú pilóta szerepben versenyez a Ferrari színeiben, pedig tehetsége alapján nem feltétlenül érdemes őt háttérbe szorítani. Az Auto Motor und Sport újságírói többek között erről a helyzetről kérdezték a fiatal pilótát.

Leclerc igen racionális embernek tűnik, tisztában van vele, hogy Sebastian Vettel személyében egy a Ferrari csapatát öt éve erősítő négyszeres világbajnok a csapattársa, így megérti, hogy ez a helyzet.

“Mint minden pilóta, én is a leggyorsabb akarok lenni. Eddig az összes döntést meg tudtam érteni, akkor is, ha olykor nehéz ezeket elfogadni.” – fogalmazott a száguldó cirkusz egyik legtehetségesebb fiatalja.

“Elfogadom, hogy jelenleg van egy hiearchia a csapaton belül, de mindent meg fogok tenni azért, hogy ez megváltozzon.” – mondta. Leclerc szerint igenis van esélye nyerni és ha úgy látja, lehetősége lenne rá, élni fog vele, mert összességében mégis csak a győzelem számít igazán.

A Ferrari vezetése jelenleg is nehéz helyzetben van, sokan támadják őket az év eleji csapatutasítások miatt, de még nehezebb helyzetbe kerülhetnek, ha Leclerc túlszárnyalja Vettel-t olykor.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....
2026.06.30
A mesterséges intelligencia ma már meggyőzően beszél útvonalakról és megállókról — csak épp....
2026.06.30
Két hétvége után a magyar pilóta továbbra is versenyben van a Kumho FIA TCR World Tour bajnoki....