fővárosi tömegközlekedés

Lecserélik a HÉV-flottát

2026.06.02.

Uniós forrásokból lecserélik a HÉV-flottát – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden Facebook bejegyzésében.

Fotó: BKK

Emlékeztetett arra, hogy pénteken megállapodás született az Európai Bizottsággal, sikerült 16,4 milliárd euró forrást hazahozni, ez azt jelenti, hogy a következő időszakban majdnem 6000 milliárd forintot tud a kormány az ország fejlesztésére fordítani, ennek egy jelentős része jut majd közlekedési és lakhatási projektekre.

A megállapodás értelmében 42 új, korszerű, 120 méter hosszú motorvonatot tudnak vásárolni, azaz a szentendrei, a csepeli és a ráckevei HÉV vonalán is le tudják cserélni a jelenlegi, 45-60 éves kocsikat. Az ehhez szükséges közbeszerzést még az idén kiírják, az első szerelvények pedig már 2029-re megérkezhetnek. Mindez teljes egészében európai uniós forrásból kerül majd finanszírozásra – emelte ki a miniszter.

Kitért arra, hogy az előző kormány több mint tíz éve, még Tarlós István főpolgármestersége alatt vette át a HÉV-ek üzemeltetését a fővárostól, részben arra hivatkozva, hogy a szükséges fejlesztésekre csak a kormánynak lesz forrása. Azóta a HÉV-ek szintjén semmilyen fejlesztés nem történt. Hozzátette: Lázár János miniszterként az előző ciklus elején egy tollvonással lefújta az új kocsik beszerzését, majd a most zárult kampányban is csak egy olyan új közbeszerzés kiírására volt képes, amelyre nulla pályázat érkezett.

Vitézy Dávid rámutatott: az ország közlekedési rendszerének egyik legnagyobb problémája az agglomerációs szétterülés. Az elmúlt években százezrek költöztek vidékről be és a fővárosból ki a Budapest körüli agglomerációba és a külső kerületekbe, miközben a legtöbb esetben hiányzott a megfelelő közösségi közlekedési kapcsolat. Ezért nő folyamatosan az autóforgalom, és ezért válik szinte elviselhetetlenné Budapest belvárosa.

A közlekedési és beruházás tárca vezetője szerint ennek egyetlen ellenszere a minőségi közösségi közlekedés, annak pedig talán a legfontosabb eleme, hogy a HÉV-ek kényelemben, minőségben és gyorsaságban is versenyképes alternatívái legyenek az autónak.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....