Youngtimer

Legendás BMW-k a „Creme 21” youngtimer ralin

2018.09.05.

A BMW Group Classic ismét főtámogatóként szponzorálja a klasszikus autókat ötnapos utazásra invitáló rali tizenhetedik felvonását, amelyen az M1, a 3.0 CSL, az E36 323i, a Z3 és a klasszikus Mini egy utolsó példánya vezeti fel a több járműből álló konvojt.

Szeptember 12. és 16. között rendezik meg Essen városa és Luxemburg között „Creme 21” nevű youngtimer ralit, amelyen 250 csapat vesz részt. A „Creme 21” rali az 1970-es évektől narancssárga tégelyben árusított kozmetikai termék után kapta a nevét. A márka nevében elhelyezett 21-es szám a felnőtté válást jelölő, akkoriban hatályos korszámra utal, jelezve, hogy a testápoló krém fiataloknak és időseknek egyaránt tökéletes megoldást kínál. A „Creme 21” youngtimer rali nevében a 21-es szám a résztvevő járművek minimum életkorát is szimbolizálja.

A BMW Group Classic idén öt négykerekűvel és – most először – két motorkerékpárral képviselteti magát az utazáson. A flotta legöregebb tagja egy BMW 3.0 CSL lesz, amely 1971-től gurult le a gyártósorokról. Ott lesz a BMW M1 is, amely idén ünnepli 40. születésnapját. A BMW-csapatot erősíti az 1990-től gyártott E36 széria 170 lóerős, soros hathengeres benzinmotorral szerelt 323i verziója. A „Creme 21” yountimer ralin rajthoz álló negyedik BMW modell egy BMW Z3 lesz. A felvonáson a MINI is képviselteti magát, méghozzá a 2000-ben legyártott utolsó Mini modellek egyikével.

A BMW Group Classic most először két motorkerékpárt is választott a „Creme 21” youngtimer ralira: a K1 lesz ott, amely idén ünnepli 30. születésnapját, és az R80 G/S lesz a másik, amely az első többhengeres enduro motorkerékpárként gurult be a történelemkönyvekbe.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A cég új elektromos kerékpárja radarral, kamerával és vadászpilóta-szemüveggel is rendelkezik a....