Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

A legjobb kerékpáros útvonaltervezők

2021.11.07.

Ahogy egyre többen közlekednek kerékpárral, a bringás navigáció is fontossá vált. Tóbiás és Balambér mai közlekedési kalandjában megmutatjuk a lehetőségeket.

Mostantól egy kicsit könnyebb dolguk van az ismeretlen környéken biciklizőknek, ugyanis többéves előkészület után néhány napja már Magyarországon is elérhető a Google kerékpáros útvonaltervezője. A bringás útvonalak a Google megszokott térképalkalmazásában, a gyalogos és közösségi közlekedési lehetőségek mellett jelennek meg. 

Mutatja a szintemelkedést, de még nem tökéletes

Az útvonaltervező figyelembe veszi a biciklizést nehezítő körülményeket, és a könnyebb utakat részesíti előnyben, de általában több útvonal közül is lehet választani. Emellett megmutatja a szintemelkedést is, ami elég fontos adat a bringásoknak. A kerékpáros útvonaltervezés ilyen formában egyébként a szomszédos országok közül egyedül Ausztriában érhető el, és a tágabb régióban is csak Lengyelországban működik. 

Ilyen bringás útvonalakat javasol a Google a Keleti pályaudvar és a Széll Kálmán tér között (Forrás: Google Maps)

A magyarországi bringás útvonaltervező előkészületeibe a kerékpáros civil szervezetek is bekapcsolódtak, a Magyar Közút és a Budapest Közút pedig rendelkezésre bocsátotta az útvonal-adatbázisait. Az útvonaltervező az összes fővárosi bringautat, míg a vidékieknek körülbelül a 80 százalékát tartalmazza, de heteken belül ez a része is teljessé válik. 

A térképpel kapcsolatban várják a felhasználók visszajelzéseit, és mint minden navigáció, ez sem tökéletes, ez nem érdemes vakon követni a javaslatait. A Magyar Kerékpárosklub már ki is posztolta, hogy egyelőre fejlesztésre szorul a Google navigációja, ugyanis gyors tesztjük alapján – a külföldi gyakorlattal ellentétben – még nem a kerékpározásra kijelölt infrastruktúrához igazítja a javaslatokat, és a kerékpárral kétirányúsított mellékutcákat sem ismeri. Egy konkrét esetben pedig – az irodájuk és a Nyugati tér között – egy olyan parkon küldené át az alkalmazás a gyanútlan bringást, ahol tilos kerékpározni.

Hamarosan jön a lite navigáció

A közeljövőben egy újabb kerékpárosoknak kifejlesztett szolgáltatással bővül a Google Térképek. A vállalat blogján jelentették be, hogy hamarosan jön a bringásoknak szánt egyszerűsített, „lite” navigáció. Ennek az a lényege, hogy az elmúlt évben világszerte hatalmasat nőtt az igény a kerékpáros útvonaltervezésre, ám a biciklisek nem feltétlenül olyan navigációra vágynak, mint amilyet az autóvezetők megszoktak. Például azért, mert tekerés közben általában a zsebükben van a telefonjuk. 

A Google Térkép lite navigációjával a bringások gyorsan áttekinthetik az útvonal legfontosabb részleteit anélkül, hogy bekapcsolva kellene tartaniuk a képernyőt vagy be kellene lépniük a turn-by-turn navigációba. Nyomon követhetik a haladásukat és valós időben láthatják a várható érkezük időpontját. Az új funkció egyelőre még nem érhető el, de a következő hónapokban mindenhol elindul, ahol van kerékpáros navigáció. Így hamarosan a magyar bringások is kipróbálhatják az újfajta navigációt. 

Bike Citizens

Bike Citizens néven tölthető le iOS-re és Androidra az a kerékpáros útvonaltervező alkalmazás, amely világszerte több mint 450 városban, Magyarországon a nagyobb városokban segít a bringás tájékozódásban.

Nagy előnye, hogy kizárólag kerékpáros navigációra van kitalálva, így a biciklisek számára fontos dolgok szerepelnek benne. Az útvonalaknál például könnyű, kiegyensúlyozott vagy gyors lehetőségek közül lehet választani, látjuk a szintemelkedést, de beállíthatjuk azt is, hogy rövid szakaszon akár tolni is hajlandóak vagyunk a bringát, ha így le tudjuk rövidíteni az utat. 

BKK Futár

A BKK Futár alkalmazása online, valamint iOS-re és Androidra érhető el. A BKK utazástervezőjét nemcsak a közösségi közlekedéshez használhatjuk, hanem a MOL Bubival, kerékpárral is, és tetszés szerint kombinálhatjuk a különböző közlekedési formákat. 

Merretekerjek.hu

A sima navigációnál bonyolultabb a használata, de nagyon részletes a Merretekerjek.hu online megoldása, amellyel egészen komplex útvonalakat lehet készíteni és letölteni például egy túrára. A tervezés során egyebek mellett megadhatjuk, mennyire akarjuk elkerülni a forgalmat, mennyire vagyunk technikás biciklisek, illetve legfeljebb mekkora emelkedőre tekerünk fel. Az útvonalnál pedig nemcsak a szintemelkedést láthatjuk, hanem százalékos megoszlásban azt is, hogy milyen úton haladunk majd, mennyi belőle az önálló kerékpárút, a kerékpársáv, a főút, a földút és hasonlók. Az oldal arra is remekül használható, hogy navigáció nélkül, csak böngésszük a kerékpáros útvonalakat. 

Mozgásvilág – Budapesti kerékpárutak

Nem navigál, viszont nagyon jól áttekinthető és böngészhető a Mozgásvilág budapesti kerékpáros térképe, amelyet a saját Google Térképünkbe is elmenthetünk. A színezés révén látszik, milyen típusú útvonalról van szó (kerékpárút, kerékpársáv stb.), és ha csak gyorsan szeretnénk megnézni, nagyjából merre érdemes menni, nagyon praktikus megoldás. 

Természetesen rengeteg további olyan térkép vagy térképalkalmazás, navigációs app létezik, amely segíthet a kerékpárosoknak. A legátfogóbb magyar nyelvű linkgyűjteményt a Magyar Kerékpárosklub oldalán találhatod meg, ahol ráadásul nemcsak térképek, hanem túraútvonalak is vannak. 

Telefontartót a bringára!

Ha már megtaláltuk a nekünk legideálisabb bringás alkalmazást, és menet közben is szeretnénk látni a térképet, mindenképpen szerezzünk be egy biciklire szerelhető telefontartót.

Ha bringán navigálunk, legyen telefonos tartónk is

A KRESZ ugyanis a kerékpárosok számára is tiltja, hogy közlekedés közben kézben tartott mobiltelefont használjanak. Egy használható tartót már pár ezer forintért beszerezhetünk, és így nemcsak biztonságosabb, hanem kényelmesebb is lesz a tekerés. 

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....