Boeing

Legyártották az utolsó a Boeing 747-est, búcsúzik az USA elnöki különgépét is adó bálna

2023.02.01.

Kigördült a gyárból kedden a Boeing utolsó 747-ese, ismert nevén Jumbo Jet, a cég 54 év után állította le a repülőgépmodell gyártását.

A megrendelőnek kedden átadott szállítórepülő sorrendben az 1574. volt, amely a Boeing Washington állambeli gyárában elkészült. A Jumbo Jet a repüléstörténet része lett, megjelenésével olyan távoli városok közvetlen összeköttetése valósult meg légi úton, ami korábban nem volt lehetséges. Különlegességei közé tartozik, hogy kétszintes, és csaknem 500 utas elszállítására képes. Használják áruszállításra, valamint az elnöki repülő, az Air Force One szintén Jumbo Jet, és ezt a modellt használták a NASA űrsiklójának szállítására is.

Formája miatt nevezik bálnának is. Méretei lenyűgözőek: törzsének hossza 68,5 méter, teljes magassága pedig egy hatemeletes épülettel egyezik meg. A Boeing a 747-es gyártásáról azt követően döntött az 1960-as évek második felében, hogy elveszített egy komoly katonai megrendelést a C-5A óriás szállítógépre.

Az első Jumbo Jet elkészülése 16 hónapon át tartott, és összesen 50 ezer ember munkája volt benne. A gép először 1969-ben emelkedett levegőbe, és 1970-ben állt forgalomba, az azóta megszűnt PanAm légitársaságnál.

A Boeing azt követően döntött a 747-es gyártásának leállításáról, hogy az elmúlt másfél évti-zedben elterjedtek a hasonlóan széles géptörzsű, két hajtóművel felszerelt nagy hatótávolságú repülők, amelyek jóval gazdaságosabban üzemeltethetők, mint a négy hajtőműves Jumbo Jetek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.02
Első pillantásra látványos, de nehezen értelmezhető fejlesztési irány: a Toyota bemutatta legújabb....
2026.05.02
Drámai események sorozata rázta meg Sopront április 29-én hajnalban, amikor két fiatalember....
2026.05.02
Az ország legnagyobb akkumulátoros energiatároló rendszere épülhet meg hamarosan Pozsony közelében....
2026.05.02
A Harley-Davidson bejelentette, hogy 2026-ban új európai partnerségre lép a Jeep márkával, ezzel....
2026.05.02
Amint visszavonták az elektromos autók után járó szövetségi támogatást, visszaesett az amerikai....
2026.05.02
A Condor német légitársaság csütörtökön ünneplte az új Budapest–Frankfurt járatának elindítását. A....
2026.05.02
A közelmúltban különleges unboxing eseménynek lehettek tanúi a Soproni Egyetem munkatársai, hiszen ....
2026.05.02
 Mindössze néhány órával azután, hogy megkapta a jogosítványát, egy tinédzser autóbalesetet....
2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....