Opel

Lendületben a magyarországi Opel

2014.07.03.

- Több mint ötezer Opelt adtak el az idén az első félévben a magyarországi kereskedők, ezzel a márka eladása 68 százalékkal bővült az előző évhez képest, jelentősen meghaladva az összesített újautó- piac 25,9 százalékos növekedését - tájékoztatta az Opel Magyarország az MTI-t csütörtökön.

A személyautó-piacon 4533 járművet adtak el, ezzel 13,7 százalékos piaci részesedést ért el az Opel, s már negyedik éve az élen áll. A kis haszongépjárművek piacán 474 autó eladásával csaknem megduplázták az előző év hasonló időszakának eladásait.

A közleményben kitérnek arra, hogy a márka eladásaiban a magánvásárlók aránya 31 százalékos, jóval a piaci átlag fölötti. A közlemény idézi Koncz Gábort, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatóját, aki szerint ez annak a stratégiának az eredménye, hogy a cég a piaci recesszió idején is kiemelt figyelmet fordított a magánügyfelekre.


A közleményben jelezték azt is, hogy az Opel magyarországi motorgyárában, Szentgotthárdon két hét múlva elindul a legújabb kis benzinmotorcsalád sorozatgyártása, amely várhatóan a Flex motorgyár fő terméke lesz.

Az Opel 2010-ben indította el Flex motorgyár projektjét 1,4, 1,6 és 1,8 literes benzin-, illetve dízelmotorok gyártására. A beruházás összege azóta 700 millió euróra emelkedett. Az 1,6-os benzin és dízel motorok gyártása már folyik. A teljes motorgyártó kapacitás 2015-re évi 1 millió darabra nő.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....