Mazda

Leporolták a bőrönd-kocsi ötletét

2021.01.10.

A Mazda Espana meghökkentő emlékfotót tett ki minap hivatalos Twitter-oldalára. A fényképen az úgynevezett bőrönd-kocsi – vagy inkább gokart - volt látható, amely egy Samsonite bőrönd és egy elektromos „zsebmotor” alkatrészeinek összeházasításából született – írja a spanyol ABC napilap internetes kiadásának autós rovata.  

Kereken 30 évvel ezelőtt, az 1991-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon azzal lepte meg a részvevőket és a látogatókat a Mazda, hogy a standján a legújabb modellek mellett egy Samsonite bőröndöt is kiraktak a placcra.

Ez volt a "bőrönd-autó", amelyet a Mazda mérnökei terveztek a japán márka által meghirdetett Fantasyard ötletversenyre. A kezdeményezés célja a legkreatívabb és leginnovatívabb kerekes találmányok bemutatása volt.

Hiroyuki Nakashima konstruktőr, a bőrönd-autó ötletgazdája hét mérnökből álló csapatot szervezett. A szakemberek fél éven át dolgoztak a fantasztikus, kompakt járművön.

Megvették a piacon a legnagyobb Samsonite bőröndöt és egy Pocket Bike motorkerékpárt, amelynek 33,6 köbcentis, 1,7 lóerős, kétütemű motorját beépítették a bőrönd belsejébe.

A zsebmotorok ötlete eleve a miniatürizálásról hí­res Japánból származik. A gokartokhoz hasonlóan kezdetekben azokból az alkatrészekből épí­tették, amit a garázs mélyén találtak. Kis méretük, könnyű szállí­thatóságuk és egyszerű kezelhetőségük miatt szinte azonnal népszerűek lettek. 

A mérnök-csapat a Pocket Bike kormányát és a kerekeket is oly módon rögzítette a bőrond-tokba, hogy amikor kinyitották a Samsonite-ot, az egymásból nyíló alkatrészek egy működő jármű testét alakították ki. A tervezők még arra is figyeltek, hogy a bőrönd széleire irányjelzőket szereljenek, ha a furcsa közlekedési eszköz esetleg kimenne a forgalomba.

Az eredmény egy rendkívül funkcionális bőrönd-jármű lett, amely képes volt 30 km/h sebességre, összeszerelése pedig csak egy percet vett igénybe.

A Mazda célja a bőrönd-autós twitter-bejegyzéssel az volt, hogy emlékeztessen: ha járművekről van szó, az emberi kreativitásának nincsenek korlátai.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....