Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Letarolt hidak, elsodort táblák, hatalmas balesetek várnának ránk nélkülük

2021.05.21.

Egy 40 tonnás tehergépjármű olyan mértékben károsítja az útburkolatot, mint 300.000 személyautó, nem véletlen tehát, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. egyedülálló úthálózatvédelmi rendszert működtet a hazai közutak védelméért. 

A rendszer motorja pedig az a 300 mérőállomásokon dolgozó közutas, akik azért felelnek, hogy a hazai úthálózaton ne közlekedhessenek engedély és kontroll nélkül forgalomra veszélyes túlsúlyos, túlméretes járművek. A kezelői ellenőrök jelentőségét jól mutatja az is, hogy március elsejétől az útellenőrök mellett ők is közfeladatot ellátó személynek minősülnek, aki bántalmazza őket, akár börtönnel is büntethető. 

A videó a képre kattintva indul.

Az országban 36 mérőállomáson és két mobil egységen dolgoznak a Magyar Közút kezelői ellenőrei, akik hatósági jogkörben eljárva a közlekedés biztonságára veszélyt jelentő járművet visszatarthatják a közlekedésbiztonsági kockázat elhárításáig. Egy tehergépjármű megengedett legnagyobb tengelyterhelése 11,5 tonna lehet, ezen felül csak engedéllyel, indokolt esetben közlekedhetnek járművek a magyar utakon. Az ellenőrök éves szinten összesen 4 millió tehergépjármű ellenőrzését végzik el és bizony begurulhatnak a mérőállomásra különlegesebb darabok is, mint például tankok, katonai járművek vagy helikoptert szállító tehergépjárművek.  

A múlt évben összesen 119.000 engedélyt adott ki a Magyar Közút országosan, beleértve az automata online engedélyezési felületet is, ebből a mérőállomásokon 45.700 darabot állítottak ki a kezelői ellenőrök, melynek 90%-a külföldi jármű. 34.000 olyan járművet ellenőriztek már a mérőállomásokon, melyek engedély nélkül vagy engedélytől eltérően közlekedtek. Egy kis eltérés is nagy veszélyeket hordozhat magában, ugyanis a túlsúlyos, túlméretes járművek letarolhatnak hidakat, táblákat és egy megengedettnél nehezebb járműnek a féktávja is sokkal nagyobb, ami hatalmas baleseteket okozhatna, ha nem lenne kontrollálva.

Március elsejétől a Büntető Törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személynek minősülnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelői ellenőrei is. Azaz aki munkájuk során bántalmazza, erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza vagy intézkedésre kényszeríti őket, akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A kezelői ellenőrök munkájáról készült friss videó elérhető a Magyar Közút YouTube csatornáján:  https://www.youtube.com/watch?v=UummsRCm1GI.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....