cserbenhagyás

Lezárt akta: ittasan okozott halálos balesetet, az utas kirepült a hátsó ülésről

2023.10.19.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása bűntettek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy Fejér vármegyei községben élő 30 éves férfival szemben. A sofőr és két utasa 2023. március 19-én hajnalban Ősi felől tartott Várpalota irányába. Egy enyhe balkanyarban azonban a férfi elvesztette uralmát járműve felett, letért az útmenti árokba, majd a fás-bokros területen felborultak. A baleset következtében a hátsó ülésen utazó 23 éves hölgy kizuhant a gépkocsiból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Sem a járművezető – aki ittasan ült volán mögé –, sem a mellette helyet foglaló 24 éves barátja nem nyújtott segítséget a megsérült hölgynek, és a mentőszolgálatot sem értesítették. A nyomozó hatóság ezért a 24 éves férfit is felelősségre vonta segítségnyújtás elmulasztása miatt. A rendőrök mindkét elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..