Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Lezárult a Magyar Közút szemétszedési akcióhete, Lázár János is csatlakozott az egyik közutas brigádhoz

2023.06.16.

A mai nappal zárul a Magyar Közút Nonprofit Zrt. országos szemétszedési akcióhete, mely során közel 200 útszakaszon gyűjtötték a közutas mérnökségi és irodai dolgozók a kidobott, illegális szemetet. Az akcióhoz országszerte csatlakoztak magánszemélyek, civil csoportok, oktatási intézmények is, az utolsó előtti napon pedig Lázár János építési és közlekedési miniszter is csatlakozott a Magyar Közút orosházi mérnökségéhez. 

Fotó: Facebook/képernyúfotó

Az illegális szemetelőkkel szembeni szélmalomharc évente 1,5-2 milliárd forintjába kerül a Magyar Közútnak, ezért rendszeresen szerveznek szemétszedési akciót szemléletformálás céljából. A mostani akció egyik kiemelt támogatója volt Lázár János, aki Mezőhegyesen csatlakozott a közutas mérnökségi dolgozókhoz. A miniszter kiemelte, hogy a hazai közutak mentén évi 12 ezer tonna szemetet dobálnak ki, ami nagyon sok pénzébe kerül az adófizetőknek.

„Ebből a pénzből nagyon sok utat tudnánk építeni, hogyha nem kellene szemetet szednünk a magyarok után” – nyilatkozta a miniszter.

Az építési és közlekedési miniszterrel készült, a témához kapcsolódó teljes videó itt érhető el: https://fb.watch/lbPR7PIq6B/

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....