Bemutató

Lopakodó üzemmód – új Jaguar I-PACE

2018.06.11.

Csaknem egy évvel a honi forgalmazásának megkezdése előtt bemutatták a Jaguar legújabb és egyben teljesen elektromosmeghajtású modelljét az I-PACE-t. A PACE család legújabb tagja nemcsak az origót jelenti a márka elektromos szekciójában, hanem egy jövőbemutató üzenet is

Jónéhány évvel ezelőtt bizony sokan elsiratták már a brit autógyártás tradicionális márkáját a Jaguar-Land Rovert. A betegeskedő céget a Ford tulajdonlása után 2008-ban a TATA Motors vásárolta meg és rázta gatyába. Az indiai megakonszern nem kevesebb, mint 3 milliárd fontot költött a paletta megújítására és új modellek kifejlesztésére, így ennek köszönhetően újra magára talált a nagymacska. 2009 óta a vállalat megháromszorozta eladásait, új fejlesztésekbe kezdett, aminek célja, hogy úgynevezett technológia céggé váljon, ami nem véletlen, hiszen a ma autóipara is efelé mutálódig, amiben már új prioritások jelentik a célokat. A világ autógyártása gőzerővel halad az elektromos autózás irányába, emiatt nem kétséges, hogy ezt a fonalat minden piaci résztvevőnek fel kell vennie, ha versenyben akar maradni.

A Jaguar a Panasonic-kal közösen kezdte el bontogatni a szárnyait az elektromomeghajtás irányába, aminek köszönhetően első lépcsőként belépett a Formula E versenysorozatba. Némi hajítással azt is mondhatjuk, hogy az ott szerzett tapasztalatok kamatai köszönnek vissza az I- PACE -ben is, amivel a márka egyben ki is lépett az elektromos autók piacára. A PACE család immáron harmadik tagja az F és az E felségjelű társai mellett. A PACE a márka SUV tagozata modellpalettán belül, ennek ellenére a most debütáló villanyos verzióban nyomokban sem lehet felfedezni a SUV-os vagy crossoveres jelleget. A külcsín kupésított sziluettje inkább gran turizmós, sem mint terepes. Viszont legyen, bármi a meghatározás egy biztos állati jól néz ki. Az alkalmazott technológiájánál fogva összkerékmeghajtással is rendelkezik, ez talán betudható némi szabadidőautós génnek. De, nézzük közelebbről!

A hazai forgalmazóhoz érkező példány előszériás gyártás, tehát minden bizonnyal még lesznek apróbb változtatások, de futballnyelven szólva már ráadták a stopliscipőt. A fejlesztések a legapróbb részletességgel szolgálják ki az elektromosmeghajtást. A légellenállási együttható a lehető legkisebb értékre való optimalizálása volt egyik fő csapásirány. Ezért az alumínium karosszériáján számos légbeömlő kapott helyet. Mindenképpen az egyik legszembetűnőbb megoldás az egykori géptető síkjában kialakított légcsatornanyílás. Az I-PACE megkapta a Velarban debütáló síkba húzódó ajtókilincseit is. Az aerodinamikai gyorsleltárt pedig a diffúzor zárja. A kialakítások összessége 0,29 Cw értéket eredményezett.

Természetesen a hovatartozás stílusjegyei mindenhol megjelennek az I-PACE -n, így hűtőmaszk vagy a LED-es nappalifény penge alakja illetve a hátsólámpatest szintén világítódiódás vonalvezetése az első pillanatban felismerhetővé teszi az autót.

A F-PACE-szel megegyező tengelytávnak köszönhetően az utastérben is bőséges a helykínálat. Az enteriőr elegáns sportosságot sugároz, minimáldizájnja száműzte a gombokat. A teljesen digitalizált műszerfal központjában a 10 colos érintőképernyő az uralkodó elem, alatta – szintén a Velarhoz hasonló módon – egy újabb monitor kapott helyet, amin a klíma értékeit olvashatjuk le. Egy szeplő azért van a képen itt is, mint a nemrégiben bemutatott Citroen Cactuson óriási üvegtető van a fejünk fölött. Ez önmagában nem lenne baj, de, ahogy a francia márkánál itt sincs árnyékoló roló. Jó lehet mind a két gyártónál high-tech über szigetelt üvegtechnikáról beszélnek, de azért én szkeptikus vagyok ezzel. Az I-PACE olyan gondossággal lett megtervezve, hogy ezt a megoldás nem is nagyon érthető, legalább napelem lenne a tetőben, már jobb lenne az optika.

Az autó teljesítménye 400 lóerő és egészen pontosan 696 Nm nyomatékot abszolvál. Az első pillanatban rendelkezésünkre álló teljesítmények köszönhetően 4,8 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet. Az autó alján végigfutó 90 KWh lítium-ion akkumulátorok az első és hátsó tengelyek motorjait táplálja. A két villanyos erőforrás folyamatosan kapcsolatban áll egymással, így a kerekek felé minden helyzetben az optimális nyomatékot biztosítja. Hatótávolsága 480 kilométer, de számos takarékos megoldást is alkalmaztak, ami kíméli az aksikat.  Például az I-PACE akkumulátorainak hőjét is felhasználja, így mind a fűtés, mind a hűtési rendszerre rásegít, ami kíméli az energiaforrást.

A teljesen lemerült akku mindössze 40 perc alatt 80 százalékra tölthető egyenáramú gyorstöltővel (100kW); vagy 15 perc alatt akár 100 extra kilométerre elegendő töltést vehetünk fel.  Váltóáramú otthoni fali töltődoboz (7kW) használatával ugyanez a 80%-os töltöttségi szint alig több mint 10 óra alatt érhető el; ez a megoldás ideális az I-PACE éjszakai töltésére.

A Jaguar elektromos autójának forgalmazása 2019. márciusában kezdődik meg. Nem végleges információ szerint az  I-PACE alapára 24 millió forintról indul majd, aki azonban első látásra szerelembe esett, az már most megrendelheti némi készpénz befizetése ellenében.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....