repülés

A Lufthansa nyitotta a chartergépes szezont Sármelléken

2018.04.15.

- A Lufthansa Frankfurtból érkező idei első járata nyitotta meg az elmúlt hétvégén a chartergépes szezont a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton. A közel 140 férőhelyes, ezúttal 80 utassal landoló A-319-est repülőt a szokásoknak megfelelően tűzoltók vízfüggönye fogadta.

A Magyarországon már több mint húsz éve működő Mutsch Ungarn Reisen szervezésében október végéig hetente érkező járat újdonsága, hogy 13 német nagyvárosból ráhordó járatokkal, frankfurti átszállással repülhetnek a vendégek a nyugat-magyarországi térségbe. Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a gép fogadása kapcsán az MTI-nek elmondta: a nyári szezonig, majd az őszi hónapokban kéthetente közvetlen járat is érkezik Düsseldorfból, Hamburgból, illetve Berlin Tegel repülőteréről, ezeknek a chartereknek a közlekedtetésére a brit FlyBE légitársasággal kötött szerződést a Mutsch utazási iroda.

A turisztikai szakember arról is beszámolt, hogy a mostani foglalások alapján a tavalyinál is nagyobb az érdeklődés a Németországból Sármellékre induló repülőjáratokra, több héttel előre már látható, hogy a tervezettnél nagyobb kapacitású gépekre lesz szükség. A Hévíz-Balaton Airportra érkezők a nyugat-dunántúli fürdőhelyeket keresik fel, az átlagosan kéthetes itt-tartózkodásuk alatt Hévíz és Zalakaros mellett Bükfürdő, Kehidakustány és Sárvár a legkedveltebb úti cél, nyáron pedig a balatoni nyaralóhelyek iránt is megnő az érdeklődés - ismertette Könnyid László.

Korábbi közlések szerint a sármelléki repülőtéren tavaly mintegy 20 ezer utas fordult meg, a többségében német nagyvárosokból érkező gépekkel. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei menetrendben is német városokkal biztosít összeköttetést a repülőtér, a most indult chartereken kívül májustól a Salamon Reisen szervezésében Drezdából, Erfurtból és Lipcséből jönnek további heti járatok a Germania légitársaság üzemeltetésében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....