Légiközlekedés

A Lufthansa veszi meg a Niki-t

2017.10.13.

Megállapodott a Lufthansa-csoport és az Air Berlin arról, hogy egyes vagyonelemeket a Lufthansa vásárol meg a csődhelyetben lévő berlini légitársaságtól.

Az Air Berlin közleménye szerint a megállapodás részét képezi a Niki légitársaság, valamint a regionális járatokat üzemeltető LGW is. A teljes vételár 210 millió euró, amelyet a versenyjogi eljárások végén kap meg az eladó – írta az MTI. Sajtóértesülések szerint a Lufthansa nyolcvanegy repülőgépet, valamint háromezer munkavállalót vesz át, a gépek és a személyzet is Eurowings színekben fognak szolgálatot teljesíteni.

A tárgyalások az angol easyJettel és a további jelentkezőkkel tovább folytatódnak.

Azt a Lufthansa-csoport már korábban bejelentette, hogy számos, korábban az Air Berlin által repült járatot is átvesz, a már bejelentett menetrend szerint a hosszútávú járatok közül a Karib-térségbe irányuló járatokat veszi át az Eurowings, Európában pedig a düsseldorfi, müncheni, kölni, hamburgi, nürnbergi, stuttgarti, salzburgi és zürichi járatokat fogják üzemeltetni januártól. Bár hivatalos közlés még nem volt, de a jegyértékesítési rendszerekből kiderül, hogy a Budapest és Berlin-Tegel közötti járatot is az Eurowings fogja üzemeltetni heti 9 járattal.

Az Air Berlin augusztus végén jelentette be, hogy fizetésképtelenné vált és csődvédelmet kért. Az évek óta százmilliós nagyságrendű éves veszteséget elkönyvelő berlini légitársaság azok után került ebbe a helyzetbe, hogy addigi partnere és finanszírozója, az abu-dzabi székhelyű Etihad Airways stratégiaváltás miatt nem pénzelte tovább a társaság veszteséges működését.

Ezt követően a német állam azonnal 150 millió eurós, visszatérítendő hitelt biztosított a légitársaságnak, amelyből a bevétellel nem fedezett kiadásokat finanszírozhatták. Ennek segítségével az Air Berlin biztonsággal tovább üzemelhetett, és megindultak a tárgyalások a cég értékesítéséről. A Lufthansán kívül az angol diszkont easyJet, a Ryanair, illetve a főleg üdültető járatokat üzemeltető Condor légitársaság jelentkeztek. A Ryanair azonban arra hivatkozva, hogy a német állam a Lufthansa kezére akarja játszani a céget, kiszállt a versenyből. Későbbi sajtóhírek szerint végül a Lufthansával, illetve az easyJettel jutottak el a végső tárgyalási pozícióba.

Az Air Berlin jelenleg 97 gépet üzemeltet, így az easyJet legfeljebb 18 gépről állapodhat meg, de az angol diszkont légicég 30 gépet szeretett volna. Az ATW Online légiközlekedési szaklapnak a diszkont cég egyik névtelenséget kérő igazgatósági tagja azt mondta, amint megszületik a megállapodás a gépekről és a résidőkről, bejelentik a német belföldi járatok indítását.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....