olaj

A Lukoil egymillió hordó olajat szállított el Irakból

2014.08.20.

A Lukoil orosz olajvállalat egymillió hordó nyersolajat szállított el tankerrel Irakból kedden. Az olajat a dél-iraki Baszra városából a szicíliai Augusztába vitték, ahol a Lukoil finomítójában dolgozzák fel.

Oroszország második legnagyobb olajkonszernje az iraki szállítmánnyal pótolni szeretné a más területeken, elsősorban a nyugat-szibériai olajmezőkön visszaeső kitermelést. A dél-iraki West-Kurna-2 nevű, világ legnagyobb olajmezői között számon tartott lelőhelyben 75 százalékos részesedése van a Lukoilnak. A mező becsült készlete mintegy 13 milliárd hordó, napi maximális kitermelési kapacitását 1,2 millió hordóra teszik.


A Lukoil 2020-ig a külföldi kitermelés részesedését a vállalat teljes szénhidrogén termelésében 17 százalékra akarja növelni a jelenlegi 6 százalékról. A konszern három hete közölte, hogy a West-Kurna-2 mező kitermelése napi 280 ezer hordóra nőtt a márciusi 120 ezerről, amikor megkezdték a kereskedelmi termelést.

Irak északi régióiban az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet június óta folytat harcokat. A déli országrészben található mezőkön azonban a Lukoil szóvivője szerint a helyzet "stabil és összességében kiszámítható".

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....