biztonság

M0 a javára! Vagy mégsem?

2014.11.26.

Özönlő autófolyamok és szaporodó táblatengerek az elkerülő utakon, melyeken a közlekedési kockázat csökkentését szolgálják az út fölé is nyúló jelzések, de hiába, mert nem mindig egyértelműek.

Mintha csak két sáv menne tovább egyenesen... A szerző felvétele

Veszélyes információhiány

Vannak, akik a három sávos autópályán is a legbelsőben, vagy középsőben autóznak még akkor is, ha nem előznek, miközben ezt a forgalom sűrűsége nem indokolja. Vannak, olyanok is, akik betartják a jobbra tartási kötelezettséget, de a megtévesztő, vagy hiányos tájékoztatás miatt olykor pánikszerűen menekülniük kell a külső sávból, mert azt hiszik, hogy abból hamarosan csak letérni lehet az autópályáról vagy autóútról.

Az tényleg jó, hogy több mint egy éve az M0-ás régi szakasza is három sávos lett, van leálló sávja is, szóval jóval biztonságosabb a szélesítéssel. És lehetne még biztonságosabb is, legalábbis pontosabb jelzésekkel: több kijárat előtt a táblák csak két egyenesen haladó sávot jeleznek, miközben továbbra is három sávon lehet egyenesen haladni, ám a harmadik feletti jobbra mutató nyíl alaposan megtéveszti a külső sávban haladókat, akik pánikszerűen egy sávval beljebb sorolnak, vagy sorolnának, vészhelyzetet okozva ezzel. Különösen azok kamionok, melyeknek vezetői először járnak erre. Pedig nem kellene manőverezniük, hiszen nem fogy el a harmadik egyenesen haladó sáv sem, csak ezt az út feletti tábla nem mindenütt jelzi pontosan és egyértelműen.

Pontos táblázás: három sáv megy egynesen, a negyedik a lehajtást jelzi

Szakaszonként eltérő jelzésmód

A19-es kilométerszelvény felett például megtévesztően csak kettő egyenesen haladó sávot, a 11-es.kilométerszelvénynél korrektül hármat jeleznek a táblák. Igaz, a legtöbb szakaszon az útburkolatra festett jelzések segítenek, ám sűrű forgalomban vagy hóesésben ezek legkevésbé észlelhetőek, ráadásul a táblák a mérvadóak. A táblák, mely azonos méretben, csak eltérő fóliázással egyértelműbbé tennék a jelzéseket és egyszerűbbé a tájékoztatást meg biztonságosabbá a közlekedést. Így a szabályosan jobbra tartó jármű és persze a többi közlekedő sem kerülne veszélyes helyzetbe váratlan manőverek miatt.

Több szakaszon az sem világos, hogy éppen autóúton, vagy autópályán hajtunk, márpedig személykocsi esetén ez a 20 km/órás sebességkülönbség bírságkockázatot, de ami fontosabb, hogy balesetveszélyt is jelent.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....