Ferihegy

Ma 75 éve kezdte meg működését Ferihegy - fotók, fekete-fehér videó

2025.05.07.

Hetvenöt éve, 1950. május 7-én nyitották meg a légiforgalom előtt Ferihegyet, Magyarország légi kapuját, Budapest ma is működő nemzetközi légikikötőjét, ahol az elmúlt hét és fél évtized alatt hatalmas fejlesztések és változások történtek.

A ma Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérként ismert budapesti légikikötő immár hetvenötödik éve működik Magyarország légi kapujaként: Ferihegy megnyitására 1950. május 7-én került sor.

A tradicionális elnevezést a Vecsés és Rákoshegy közötti, 650 hold nagyságú földterületet egykor birtokló Mayerffy Ferencről (1776–1845), a kor egyik leghíresebb szőlészéről kapta. A légikikötőt 2011 tavaszán Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulója tiszteletére keresztelték át Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, elhagyva a Ferihegyet, ám a szakmában és a köznyelvben ma is él a régi elnevezés.

Ferihegy területét már 1938-ban kijelölte a főváros kettős használatú, polgári-katonai repülőtér céljaira, az építkezés 1942-ben kezdődött, de a II. világháború közbeszólt, és a bombázások miatt súlyos károkat szenvedett létesítmények (többek közt a már részben álló, mai nevén 1-es terminál) további munkálatait le kellett állítani.

Az újjáépítésről 1947-ben született döntés: a repülőtér a terminállal, hangárral, a beton futópályával és a forgalmi előtérrel végül 1950-re lett használható.

A repülőtér megnyitó ünnepsége. Forrás: Fortepan/UVATERV via Budapest Airport

A repülőtér ünnepélyes megnyitóját és átadását 1950. május 7-én, vasárnap tartották. A forgalom az első Li-2-es utasszállító repülőgép Budaörsről végrehajtott átrepülésével indult el, ezzel kezdődött a polgári repülés a ma is működő helyszínen.

Ferihegy a magyar polgári légiközlekedés központja és Magyarország kapuja lett, ide helyezte székhelyét a Maszovlet, a Malév magyar-szovjet közös tulajdonú elődje.

Rendszeres légijáratok eleinte csak Bukarest, Prága, Szófia és Varsó felé közlekedtek. Az első nyugati járatot a megnyitó után 6 évvel, 1956 nyarán az addigra már teljesen magyar állami tulajdonú Malév indította Bécsbe, Li-2 típusú repülőgéppel. A budapesti repülőtéren köszöntött első nyugati légitársaság 1957-ben indított amszterdami járatával a holland KLM volt.

Az akkor még egyetlen, betonfelületű futópálya 1500 méteres hosszban a repülőtér 1950-es megnyitására készült el, és a sugárhajtású, illetve egyre nagyobb gépek megjelenése miatt fokozatosan meghosszabbították: első ütemben 2500 méteresre, majd 1958-ra érte el mai, 3010 méteres hosszát.

Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert

Az első irányítótorony szintén 1950-ben kezdte meg működését, az 1-es terminálként ismert épülettel együtt. Az ifj. Dávid Károly által tervezett egyedi, Bauhaus-stílusú utasforgalmi épület repülőgépet formáz, „motorjait” a két, egyenként 23 méter magas torony adja. Érdekesség, hogy a mindennapi működés során rendszerint soha nincs szükség két toronyra, csak az építészeti szimmetria kedvéért épült belőle kettő.

1974-re az utasforgalom meghaladta az évi egymillió főt, a mai 1-es terminál már nem győzte a forgalmat.

Emiatt 1977-ben megkezdődtek egy új terminál, új irányítótorony, a párhuzamos és 3700 méter hosszú 2-es futópálya, valamint az új műszaki bázis, a javítóhangárok tervezése és építése. A mai nevén 2A terminál 1985-ben készült el, napjainkban a schengeni járatok utasait kezeli. A folyamatosan növekvő forgalom miatt további fejlesztésekre volt szükség, így 1998-ban átadták a 2B terminált.

Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert

A 2-es terminál két részét összekötő, egyesítő Sky Court csarnokot 2011-ben adták át, itt működik az utasbiztonsági ellenőrzés, számos kereskedelmi egység, alattuk pedig csomagosztályzó. A 2B terminálhoz kapcsolódó utasmólót 2018 szeptemberben, az A épülethez kapcsolódó, a diszkont járatok kiszolgálására szolgáló móló első ütemét 2020 januárjában, második ütemét augusztusban vehették birtokba az utasok. A repülőtér 2019 végére új árukicserélő központtal, a Cargo Cityvel bővült, amely a 2-es termináltól dél-keletre, a 2-es futópálya mellett épült fel.

A repülőtér gurulóút-hálózata 18 kilométer hosszú, forgalmi előterei – amelyek az 1. terminál, a 2. terminál és a Cargo City előtt találhatók – összesen több mint félmillió négyzetmétert tesznek ki.

A budapesti repülőtér 2012. február 3-án szenvedte el története addigi legnagyobb válságát a Malév nemzeti légitársaság leállásával és csődjével. Abban az évben az utasforgalom több százezer fővel visszaesett, az átszálló forgalom gyakorlatilag teljesen megszűnt, a repülőgépek fel- és leszállásainak száma pedig a 2002-es szintre esett vissza. A racionalizálás miatt nem sokkal a Malév leállása után, 2012 májusának végén az egyes terminált bezárta az üzemeltető.

A nemzeti légitársaság helyét viszonylag gyorsan átvették az Európában is ambiciózus terjeszkedést folytató diszkont légitársaságok, a Malév működésének utolsó teljes évében, 2011-ben elért 8,92 milliós utasszámot 2014-ben már meghaladta a repülőtér forgalma. Az utasok száma 2015-ben átlépte a 10 milliót, abban az évben, júliusban regisztráltak először egy hónapon belül egymillió feletti utast a reptéren. Aztán végül 2019-ben megközelítette a 16,2 milliót az indulók és érkezők száma.

Fotó: Budapest Airport

A töretlen növekedés egészen 2020 februárjának végéig tartott, a repülőtér történetében ekkor fordult elő elsőként, hogy ebben az egyébként mindig gyenge hónapban meghaladta az utasszám az egymilliót. A koronavírus-járvány előtti időszakban a repülőtér dolgozói már napi 40-44 ezer utast és átlagosan napi 336 járatot kezeltek, a repülőgépek pedig 2019 végére 153 külföldi célállomással kötötték össze Budapestet.

A koronavírus-járvány miatt azonban 2020 márciusában 57,9 százalékkal csökkent az utasforgalom az előző év harmadik hónapjához képest, a gépmozgások száma 33,6 százalékos mérséklődést mutatott, áprilisra pedig szinte teljesen eltűntek az utasok a repülőtérről. A légikikötő forgalma 2024-re épült vissza és haladta meg a járvány előtti rekordot, amikor több mint 17,5 millió utas fordult meg a terminálokon. Az idei első negyedév számai alapján az utasszám növekedése töretlen: míg januárban közel 1,3 millió, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1,2 millió, márciusban már 1 468 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Üres terminál 2020. áprilisában. Fotó: Budapest Airport

Eközben hatalmas növekedés történt az áruforgalomban is, 299 642 tonna légiáru haladt át 2024-ben a repülőtéren, amellyel megelőzte Bécset a cargo forgalom. A növekedés 2025-ben is folytatódik: márciusban 36 781 tonna árut kezeltek Ferihegyen, ami új havi rekord és 55 százalékot meghaladó növekedésnek számít.

A tavalyi év talán legfontosabb eseménye volt, hogy a Magyar Állam 2024 júliusában, hosszas tárgyalásokat követően vásárolta vissza a légikikötő üzemeltetési jogát, illetve az üzemeltető Budapest Airport Zrt-t a többségében kanadai pénzügyi befektetőktől. Az állam pénzügyi és stratégiai befektetőként van jelen a vállalatban, az üzemeltetést a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, francia VINCI Airports vállalatra bízta.

A Budapest Airport közleményében azt írta, hogy 1950. május 7-én tartott nyitóünnepség óta a repülőtér 27 396 napot üzemelt, ezalatt 302 millió utas, 3,1 millió tonna áru haladt át rajta. A légikikötő dolgozói mára napi közel 60 000 utast kezelnek, ami meghaladja a megnyitás évében regisztrált egész éves forgalmat, napjainkban átlagosan napi 300 járat fordul meg a repülőtéren. A Budapest Airport története során kétszer is elnyerte az Európa legjobb repülőterének járó díjat.

A képre kattintva megnézhet egy videót

A repülőtér jövőjét illetően a legfontosabb az új, 3. terminál felépítése, amelynek alapkövét a nemzetgazdasági miniszter kijelentése szerint még az idei évben tehetik le. A projekt előkészítő munkálatai már zajlanak, a korábbi nyilatkozatok szerint az új terminál 2032-re készülhet el. Az addigi időszakban az üzemeltető bővíti a 2. terminál kapacitását, aminek szükségességét az idei és a következő évekre várható utasszám-növekedés is alátámasztja.

A Budapest Airport a 75. évfordulót egész éven át tartó, a névadó zongoraművész-zeneszerzőre fókuszáló rendezvénysorozattal és aktivitásokkal ünnepli, az évfordulóra pedig egy videó is készült, amelynek képkockáin mesterséges intelligencia segítségével számos régi fényképfelvétel elevenedik meg.

Forrás: AIRportal.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....