BMW Classic

Maga a dizájner szignózta ezt a BMW 507-est

2019.12.12.

Számtalan dolgon átment, mégis egy firkantástól lehet felbecsülhetetlen értékű egy aukción feltűnt BMW 507 roadster.

Minden idők egyik legszebb BMW modelljeként tartják számon az 507-es roadstert, ami nem mellesleg az egyik legexkluzívabb is, hiszen mindössze 252 darab készült belőle 1956 és 1960 között. Ezek közül is csupán 34 jutott el az Egyesült Államokba, ahol olyan sztárok jártak vele, mint Elvis Presley. Most egy ilyen, tehát tengeren túli változat került elő az jövő évi első RM Sotheby aukció listáján, amit egyébként február 5-én tartanak, Párizsban.

Azonban sokkal érdekesebb a története annál, hogy odaátról való. New Yorkban állították forgalomban 1958-ban, ahol egy hollywoodi film producer tekerte bele az első kilométereket. Ő később eladta egy mississippi-i építésznek. A 80-as években aztán számtalan kezen átment, végül pedig még egy reklámfilmben is feltűnt, ahol annyira megtetszett egy bizonyos William Young nevezetű üzletembernek, hogy azonnal megvette. 30 BMW-ből álló kollekciója központi darabjává vált az 507-es, arra viszont csak most derült fény, hogy maga a dizájner is elrejtette benne aláírását. Egy teljeskörű felújítás során találtak rá a szignóra a kesztyűtartó mögött, ami remélhetőleg személyesen Albrecht von Goertz kezei által került oda.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..
2026.09.06
Magyarországon is bevezethetik az átlagsebesség-mérést az utakon, ezért Tóbiás és Balambér....
2026.09.06
93,8 százalékos rendszerhatásfokával, 75 kilogrammos tömegével és 11,8 kW/kg....
2026.09.06
Karambolok, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2026.09.06
Önvezető buszok érkezhetnek Rómába. Az olasz főváros polgármesteri hivatala, közkeletű nevén a....
2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....