támogatási rendszer

Magánszemélyeknek jön a nagy elektromos kerékpár vásárlási támogatás

2020.09.22.

Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A pályázat keretében magánszemélyek kaphatnak támogatást, pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében 150 ezer forintot, legfeljebb a jármű árának felét, és mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni, ezért a pályázat benyújtáshoz munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz.

A keresletet az érdeklődők számára leginkább elérhető, olcsóbb márkák felé szeretnék terelni, ezért a támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál, és megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az idén februárban bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat.

Az elektomos járművek károsanyag- és zajkibocsátása sokkal alacsonyabb, mint más járműveké, a közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a kormány célja az elektromobilitás elterjesztése - tette hozzá.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....