magyar autógyártás

Magyar autó Frankfurtban

2015.09.21.

A Frankfurti Autókiállításon mutatkozott be a Marosvásárhelyen élő Szabó Péter egyedi, fakarosszériás alkotása, a Julia roadster.

A Frankfurti Autókiállítás hatalmas. Nem véletlen, hogy a csarnokokat mozgójárda köti össze egymással, ráadásul az újságírók a sajtónapokon kisbuszra is pattanhatnak. 12 csarnok nem tréfa - túrabakancs ajánlott a látogatáshoz. Mindezt csak azért említem, mert ennyi látnivaló között könnyen elsikkad egy-egy érdekesség. Nekünk is egy litván barátunk, Arunas Racelis szólt, akinek Allcarindex nevű weboldalát melegen ajánljuk az autótörténelem iránt érdeklődőknek.

 

Az eredetileg Wood Roadster névre hallgató jármű tervezését három évvel ezelőtt kezdte el Péter. Egy évvel ezelőtt, amikor a Wood Roadster-rel először a nyilvánosság elé lépett, azt mesélte, hogy korábban épített egy hintót és az olyan jól sikerült, hogy arra gondolt, képes lenne fakarosszériás autót is készíteni.

 

 

A családi Ford Taunus lett a kiindulópont, annak az alvázát és a motorját tartotta meg. Először egy modellt készített, majd jött maga a jármű. A csapathoz tartozik Ferenczi Zsolt Csaba is, aki főleg 3D tervekben jeleskedik.

(forrás: bilnorge.no)

A végeredmény, amelyet még pár napig Frankfurtban, majd utána Marosvásárhelyen lehet megtekinteni végül a Julia nevet kapta. Elegáns, különleges alkotás, amelyre az alkotók méltán büszkék.

További részletek: woodroadster.eu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.17
Igaz, hogy a mai világban az otthoni barkácsolás, vagy az autó körüli csavarozás egyre inkább....
2026.07.17
A Duna extrém alacsony vízállása miatt a Mahart-PassNave Kft. egyes hajójáratai módosított....
2026.07.17
Az andonzsinórt a Toyota gyártósorán használták először a minőség javítása érdekében, de mi a....
2026.07.17
Fokozott figyelemre van szükség az utakon az őzek július második felétől augusztus közepéig tartó....
2026.07.17
Egyetlen rossz döntés vagy néhány másodpercnyi figyelmetlenség is elég ahhoz, hogy egy motorozás....
2026.07.17
Ki gondolná, hogy az első üveget több ezer éve állították elő. Már az első, autószélvédők is....
2026.07.17
A Geely a július 21. és 26. között megrendezésre kerülő Anna-fesztivál, és az annak fénypontjaként....
2026.07.17
Jelentős átrendeződés látható a magyar flottakezelési piacon, ami új lehetőségeket nyithat a....
2026.07.17
A Toyota immár ötödik éve vezeti a hazai újautó-piacot: 2026 első félévében rekordértékesítést ért....
2026.07.17
Elegánsabb, komfortosabbra hangolt, erősebb élményt ígér az M5 Touringra építő Bovensiepen 05 GT. ..