közlekedésbiztonság

Magyar cél: 2030-ra felére csökkenjen a halálos közúti balesetek száma

2022.03.24.

Magyarország célja, hogy 2030-ra felére csökkenjen a halálos közúti balesetek száma - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a Road Safety Global Meeting közlekedésbiztonsági konferencián, Budapesten.

Palkovics László hangsúlyozta: 2020-ban 460 ember halt meg közlekedési balesetben Magyarországon, ami egy kisebb település lakosságát jelenti. Ezt tarthatatlannak nevezte, és kijelentette: Magyarország célja, hogy 2030-ra 50 százalékkal csökkenjen a halálos közúti balesetek száma, a végcél pedig a "zéró halálozás elérése" - írja az MTI.

Magyarország 2020-ra nagyjából elérte az európai átlagot a közlekedési balesetek számában, azonban ez az átlag még mindig nagyon magas a sérültek és a halálos áldozatok számát tekintve - közölte.

Palkovics László elmondta: a kormány közúti biztonsági stratégiájában kiemelt szerepe van az oktatási kampányoknak, annak tudatosításának, hogy az autó "veszélyes üzem".

A rendészeti szervek is jelentős szerepet játszanak a közúti biztonság megteremtésében - tette hozzá.

A biztonságos utak építését is fontosnak nevezte, kiemelve, hogy 2010 és 2020 között Magyarország a második volt Európában Luxemburg után az autópálya-hálózat fejlesztésében.

Felhívta a figyelmet, hogy a vezetés közbeni mobiltelefon-használat egyre nagyobb problémát jelent. A miniszter fontosnak nevezte a kerékpárosoknak és a motorosoknak szóló külön képzéseket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....