autóbuszgyártás

Magyar Evopro buszokat gyárthatnak Moszkvában

2015.02.19.

- Moszkvában közös vállalat jöhet létre kompozit szerkezetű buszok gyártására - számolt be kedden Mészáros Csaba, járműveket kifejlesztő magyar Evopro cégcsoport elnök-tulajdonosa az MTI-nek moszkvai tárgyalásairól.

Mészáros Csaba elmondta, hogy a Kompozitok Nanotechnológiai Központja (NCC) nevű orosz céggel meglévő, tavaly októberben létrejött technológiai együttműködésükön kívül, közös vállalkozást is alapítanak. Moszkva kormányzata hitelt nyújt a cégalapításhoz, és biztosítja, hogy minimum tíz év alatt legalább 200 darab Evopro fejlesztésű autóbuszt rendel. Az Evopro és az NCC feladata, hogy a közös vállalatban minél nagyobb legyen az orosz rész, az úgynevezett hozzáadott érték. Szerinte ez az első időben 20 százalékot tehet ki, a későbbiekben a beszállítók számának növekedésével a részesedést növelni tudják. Reméli, hogy ezt a fajta vállalkozást Kazahsztánban és más országokban is meg tudják majd valósítani.


Az Interfax-Kazakhstan hírügynökség kedden számolt be arról, hogy az Evopro cég autóbuszokat gyártana Nyugat-Kazahsztánban. A magyar cég az uralszki Uralszkargoremmas nevű gyárral tervezi az együttműködést. Mészáros Csaba elnök-tulajdonos arról is beszélt az MTI-nek, hogy az Ural hegység menti Jekatyerinburgban július 12-én nyíló kiállításon is szeretnék bemutatni a már orosz szabványok alapján legyártott kompozit szerkezetű autóbuszuk mintapéldányát.

Molnár Péter, az Evopróval együttműködő NCC cég műszaki igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy továbbra is cégük gyártja a kompozit, azaz társított anyagokból készült könnyű karosszériát a magyar mérnökök által az Evoprónál tervezett, és kifejlesztett Modulo buszcsaládhoz. Hozzátette: a magyar cég a Rába-futóművel, Magyarországon gyártott váltóval, és elektronikai finom szabályzókkal ellátott járműnek a licenszét szeretné az Ural hegység menti Jekatyeringburgnak eladni, Moszkva viszont munkahelyeket akar teremteni. Ezért az orosz főváros kormányzata arra kérte az Evoprót és az NCC-t, hogy egy a végső összeszerelést és szervizelést is végző üzemet hozzanak tető alá.

Mészáros Csaba, az Evopro elnök-tulajdonosa az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium által tavaly létrehozott, új ipari ágazati befektetések Stratégiai Tanácsa nevű szervezet második ülésén vett részt. A jelentős orosz és külföldi ipari csoportokat, technológiai cégeket, befektetési alapokat, és közös vállalkozásokat tömörítő szervezet tanácskozásán mások mellett megjelent a Siemens német elektrotechnikai cég, a svéd-svájci ABB (Asea Brown Boveri Ltd.)gépipari konszern, az ipari robotokat gyártó német KUKA Roboter GmbH. képviselője is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
Tavaly december óta a világ legnagyobb és legfejlettebb járműbiztonsági tesztközpontjában teszik....
2026.03.17
Egy forgalomból kivont autóval, a tiltó jelzés ellenére, a kanyarodósávban a záróvonalat átlépve....
2026.03.17
A legendás Can-Am márka (www.brp.com) hazai importőre, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) a....
2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....
2026.03.16
Az MG bemutatta az első hivatalos képeket a hamarosan érkező MG 07 modelljéről, amely megörökli a....
2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....