drón

Magyar fejlesztés adhat lendületet a drónos szállítás fejlődésének

2021.09.18.

Drónokra szerelhető speciális szállító dobozt fejlesztett két magyar cég, a terméket már számos országba értékesítették.

Drónos csomagszállítással egyre többen kísérleteznek, hiszen ezek a repülő eszközök nehezen megközelíthető, akár katasztrófa sújtotta területekre is bármit eljuttathatnak. Ezt segítheti a magyar fejlesztésű Loricatus Delivery Box. A szállítódoboz a tesztelések alapján túlteljesítette a terhelhetőségi és ütésállósági elvárásokat, és akár folyadék szállítására is alkalmas.

A Loricatus Delivery Box a Loricatus Kft. és a Limes Model együttműködésével jött létre. A szállítódoboz világszerte mindenütt kapható, ahol a drónos szállítás feltételei adottak, illetve a helyi jogszabályok nem tiltják az alkalmazását.



 Az értékesítés márciusban kezdődött, és már 60 országra terjed ki. Európában Hollandia az egyetlen, de Ázsia és Dél-Amerika több államában már alkalmazzák. Chile például a bányatechnológiában használja, Argentínában PCR-teszteket és vérmintákat szállít, októbertől pedig a szaúdi egészségügyi minisztérium is a megrendelők között lesz.



A 2008-ban létrejött Limes Model Kft. kezdetben főképp ingatlanberuházásokhoz készített építészeti maketteket, de ma már járműmaketteket és más ipari termékeket is készít - olvasható a cég honlapján. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság 2020-ban 58,5 millió forint árbevételt ért el.

A kockázatelemzéssel és drónos légi adatgyűjtéssel foglalkozó Loricatus Kft. 2019 februárjában alakult, forgalma tavaly már meghaladta a 105 millió forintot a nyilvános beszámoló szerint.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....