MÁV-Csoport

Magyar gyártmányú elektromos buszokat tesztelnek Érd térségében

2025.04.04.

A MÁV-csoport a vezető magyar buszgyártó, a Kravtex-Kühne csoport Credobus Electronell 12 és 18 típusú elektromos autóbuszait, azaz a modellcsalád szóló és csuklós változatát teszteli a budapesti agglomerációban, Érd térségében április 8-ig - közölte a MÁV az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az elektromos buszokat a társaság Hunyadi úti telephelyén töltik majd. Az utasok a közlekedési vállalat honlapján elérhető menetrend szerint próbálhatják ki a járműveket. 

A szóló kivitelű e-busz a Budapestről Érdre, Százhalombattára, valamint Érdről Tárnokra és Budaörsre közlekedő vonalakon, míg a csuklós változat a Budapestről Érdre és Pusztazámorra közlekedő vonalakon vehető igénybe a tesztidőszakban.

A közleményben felidézték, hogy a 100 százalékban elektromos meghajtású szóló busz 2024 júniusában Győr városi közlekedésében mutatkozott be, ahol a MÁV-csoport két héten keresztül tesztelte a járművet.

A közel 2 ezer kilométeres tesztfutás során az utasoktól, és az autóbusz-vezetőktől pozitív visszajelzéseket kaptak. A csuklós változatot - amely a valaha készült első magyar csuklós e-busz - a gyártó szintén a MÁV-csoporttal közösen a fővárosban, a népligeti autóbusz-állomáson mutatta be 2024. december 18-án.

A Credobus Electronell teljes egészében hazai fejlesztésű, elektromos buszcsalád, amely a vezető magyar buszgyártó, a Kravtex-Kühne Csoport terméke. A 12 méteres szóló és 18 méteres csuklós kivitelben készülő buszok akadálymentesek, városi és elővárosi közlekedésre egyaránt alkalmasak.

Fotók forrása: magyarbusz.info

A járművek Mosonmagyaróváron és Győrben készülnek, a gyártás mellett a kiemelt rendszerintegrációs- és szoftverfejlesztési feladatok is Magyarországon valósultak meg. A buszok gyártása közvetlenül mintegy 500 magyar munkahely megőrzéséhez járul hozzá, és további mintegy 100 hazai termelő vállalatnak ad munkát - jelezték a közleményben.

A környezet védelme szempontjából alapvető fontosságú a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, ezért a MÁV-csoport folyamatosan végez utasforgalmi próbákat különböző típusú, alternatív meghajtású autóbuszokkal, a tapasztalatokat pedig aktívan hasznosítja zöld flottája fejlesztése során - írta közleményben a társaság.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....