Fotó: Facebook/BRFK
A magyar siker ráadásul kettős volt: Fazekas Csaba r. zászlós, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának motoros rendőre a második helyet szerezte meg.
A rangos nemzetközi megmérettetésen a versenyzőknek egy rendkívül izgalmas, tempós és technikás pályán kellett bizonyítaniuk gyorsaságukat, precizitásukat és járműkezelési képességeiket. Ez a verseny nemcsak gyors motorozást, hanem elképesztő koncentrációt, fegyelmet és magas szintű vezetéstechnikai tudást is igényelt.
A két magyar versenyző a tavalyi hazai megmérettetéseken nyújtott kimagasló teljesítményének köszönhetően kapta meg a lehetőséget arra, hogy Magyarországot képviselje ezen a rangos nemzetközi versenyen. A pályát mindketten hibátlanul teljesítették, az eredményhirdetéskor pedig bebizonyosodott, hogy a magyar rendőrmotorosok a nemzetközi mezőny élvonalába tartoznak: a harmadik helyen végzett svájci rendőr mellett a két magyar versenyző állhatott fel a dobogó legmagasabb fokaira.
Különösen nagy elismerés ez, hiszen olyan országok tapasztalt motoros rendőreit sikerült maguk mögé utasítaniuk, mint a német, osztrák, olasz vagy svájci kollégák. A szervezők és a külföldi résztvevők is kiemelték a magyar versenyzők technikai felkészültségét, precíz motorkezelését és fegyelmezett pályamunkáját.
Vannak emberek, akik számára a motor csak egy közlekedési eszköz, a motorozás pedig egyszerűen csak hobbi. És vannak olyanok, akiknek gyermekkoruk óta szenvedély, életforma, majd később hivatás is lett egyszerre. Pollák Bence r. törzszászlós pontosan ilyen.
Bence már egészen fiatalon beleszeretett a motorok világába, és amikor csak lehetősége volt rá, mindig motorozott. Ez a szeretet később a hivatásában is meghatározó szerepet kapott. 2014-ben szerelt fel a BRFK Közrendvédelmi Főosztályára, de már a rendészeti tanulmányai alatt tudta, hogy motoros rendőr szeretne lenni. Céltudatosságának és kitartásának köszönhetően 2016-ban teljesült gyermekkori álma, bekerült a rendőrmotorosok közé, majd sikeresen teljesítette a speciális motoros képzést is.
Az évek során rengeteg tapasztalatot, rutint és kiemelkedő vezetéstechnikai tudást szerzett, amelynek eredménye most nemzetközi szinten is megmutatkozott. Bence sikerének értékét tovább emeli szerénysége és hozzáállása: a nemzetközi elismerések mellett köszönetét fejezte ki a magyar motoros instruktoroknak, akiknek szakmai munkája és támogatása nagyban hozzájárult ehhez a fantasztikus eredményhez.
Ez a győzelem nemcsak egyéni siker, hanem a magyar rendőrmotoros képzés és szakmai felkészítés közös sikere is. Büszkék vagyunk arra, hogy magyar rendőrök ilyen magas színvonalon képviselik hazánkat a nemzetközi mezőnyben.