Gyulay Zsolt

Magyar Nagydíj – Nevet kapnak a hungaroringi kanyarok

2026.07.23.

A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai – jelentette be a közelmúltban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A július 24. és 26. közötti, mogyoródi versenyhétvégét felvezető budapesti sajtótájékoztatón a sportvezető kiemelte, a tavalyihoz hasonlóan idén is sok szurkolói aktivitással készülnek a fővárosban is: a Hősök terén ismét lesz F1-es installáció, a Dunán mostantól a futamig folyamatosan jár egy Hungaroring-dizájnú utasszállító hajó, amelyre programokat is szerveznek.

"Magasra tettük azzal a mércét, hogy tavaly Melbourne-t és Silverstone-t megelőzve elnyertük a szurkolói élménydíjat, de idén sem szeretnénk lejjebb adni ezekből. Sok kreatív ötlete volt a csapatunknak és a fővárossal közösen idén is szeretnénk kihasználni a Forma-1 értékeit" – mondta Gyulay.

A pálya 2025-ben

Az elnök-vezérigazgató kiemelte, amiatt is izgalommal várják a 41. Magyar Nagydíjat, mert felavatják a felújított főépületet, elfoglalják a világszínvonalú versenyirányítási központot és a médiacenter is beköltözik a végleges helyére.

"Szeretnénk a szurkolóknak a kerítésen belül és kívül is minél több élményt nyújtani, így idén is fellobogózzuk a hidakat, lesz vízpára-installáció, hogy Budapestet is minél jobban bevonjuk a szurkolói élménybe" – fogalmazott Gyulay Zsolt.

A sportvezető hangsúlyozta, az elmúlt években "kimaxolták" a látogatószámot, éppen ezért idénre kibővítették a programokat. Ennek keretében már csütörtökön is lesz boxutcalátogatás, illetve bevezették az úgynevezett szurkolói zóna jegyet: ennek keretében az érdeklődők csütörtökön 35 euró ellenében – a gyerekek tíz euróért – belecsöppenhetnek a szurkolói élményekbe a közösségi tereken illetve a színpadok körül is.

"A jegyeladás remekül áll, köszönhetően annak is, hogy a világbajnokság izgalmas és kiegyensúlyozott. Vasárnapra már elfogytak a belépők, talán még néhány állóhelyes lesz, de péntekre és szombatra még van lehetőség vásárolni. Szeretnénk, ha minél többen kilátogatnának és megnéznék, mekkorát fejlődött a ring az elmúlt három évben" – nyilatkozta Gyulay, hozzátéve, hogy a múlt hétvégi GT Openen jól vizsgázott a pálya.

"Sok bejárásunk volt a Nemzetközi Automobil Szövetséggel és a sorozat promótercégével, a FOM-mal, és bár voltak vitáink, végül mindenkinek lett helye az új főépületben. Az jól mutatja a sorozat népszerűségét, hogy bár építettünk egy, a korábbinál majdnem háromszor nagyobb létesítményt, így is alig férünk el" – magyarázta a kisebb nehézségeket az elnök.

Simon Attila és Gyulay Zsolt. 

Gyulay Zsolt kiemelte: a paddock club az eddigi 950 férőhelyről több mint 3800-asra bővült, a hármas, 11-es és 14-es kanyarban bővíteniük kellett a törmelékfogó kerítést, emellett pedig mindent rendbe hoztak, ami a pályával kapcsolatos.

"Reméljük, az utolsó bejáráson is minden rendben lesz és nem kell majd aszfaltoznunk, vagy betont feltörnünk" - tekintett előre az elnök-vezérigazgató.

A hétvége egyik fő eseménye a kanyarok elnevezése lesz: mint az Gyulay hangsúlyozta, tavaly indult az erre vonatkozó szurkolói aktivitás, ami után egy szakmai grémium elbírálta a beérkezett javaslatokat, ezt követően kapnak majd nevet a fordítók.

"Egy régi adósságunkat törlesztjük majd ezzel. Lesznek meglepetésvendégeink is, mert aki névadó lesz, azok közül lesz, aki eljön Magyarországra" – fogalmazott Gyulay Zsolt.

A dobogósoknak járó trófeát készítő Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Simon Attila elmondta, az idei trófeák tervezése a tavalyi verseny után egyből elindult, és a jogtulajdonossal való egyeztetést követően kezdődött meg a serlegek elkészítése a végső kiviteli tervek alapján.

"Fél év kell, hogy a trófeák elnyerjék végső formájukat. Újdonság, hogy idén erőteljesebben megjelenítettük a helyezések színeit, amelyek közül a második helyezettnek járó díj serlege nem ezüst, hanem platinaborítású. Ennek oka, hogy az ezüsttel ellentétben ez nem oxidálódik" – magyarázta a 200 éves manufaktúra első embere.

Erőteljesebbek a helyezések színei. Fotók: MTI

Simon Attila elmondta, az első helyezettnek járó trófea 53 centiméter magas és három kilogrammos, a konstruktőri diadalért járó tál pedig 52 cm átmérőjű és négy kilogrammot nyom.

"A minta a magyar népművészet hagyományiból merített, de minden évben más motívummal, mint a megelőző esztendőkben" – magyarázta a vezérigazgató.

Simon kiemelte, hogy mióta a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel egyszer azon "balhézott", hogy abban az évben miért nem Herendit kaptak a dobogósok, a trófeák kinézetéről, stílusáról és megjelenéséről is döntő promótercég is úgy gondolja, hogy "a Herendi által hordozott érték meg kell, hogy jelenjen a Hungaroringen".

"Az értéktemető munka és az országimázsépítésben való meghatározó szerep összeköt minket és a versenypályát" – zárta Simon Attila.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....