kamion eb

Magyar résztvevőkkel indul a Kamion-EB

2014.05.21.

Most hétvégén megkezdődik az FIA Kamion Európa-bajnokság, az olaszországi Misanoban rajtolnak el a versenyzők. A magyar OXXO Energy Truck Race Team két pilótája idén is más-más célokkal vág neki a szezonnak.

Major Benedek első évében 10. lett az Európa-bajnokságon, öt futamgyőzelmet ért el, ő lett a világ legfiatalabb kamionversenyzője és futamgyőztese. Mindezt felülmúlni nem lesz könnyű számára, hiszen csak egyféleképpen teheti meg: egy sokkal eredményesebb szezonnal.

Az eredményesség elsősorban a helyezéseket jelentheti, Benedek a legjobb ötben szeretne lenni az év zárásakor, és nagy vágya egy elsőfutamos győzelem. Ez rettentő nehéz lesz, hiszen ha sikerül a mezőny első felében autóznia, ott a dobogóért hatalmas harcok folynak, és akkor a fordított, második rajtnál sem az élről rajtolhat, így fel van adva a lecke a még mindig csak 17 éves pilótának.

Kiss Norbert számára még keményebb szezon következik, hiszen ő idén az Európa-bajnoki címért indul. Azt senki nem vonja kétségbe, még a Truck Race mezőnyéből sem, hogy Norbi a legjobb autóversenyző a Kamion Európa-bajnokságon, de ez nem jelenti azt, hogy félreállnak előle. Sőt, az élmezőny kegyetlenül kihasználta az elmúlt két évben azt a tapasztalatot, amit ők a sok-sok év alatt kamionversenyzésből szereztek, ezért fordulhatott elő, hogy sokszor minket büntettek meg, sok csatából mi jöttünk ki rosszul, de ennek most már vége. 2013-ban Kiss megtanult az élmenők között autózni, megismerte mentalitásukat, vezetésüket, hozzáállásukat, így idén úgy veheti fel ellenük a harcot, hogy nem érheti meglepetés. Tavaly megszerezte csapatunk történelmének első elsőfutamos győzelmét, és további hármat érhetett volna el az utolsó két versenyen, ahol három Pole pozíciót szerzett.

A recept nagyon egyszerű, az időmérőn meg kell szerezni a Pole-t, meg kell nyerni az első futamot, majd a másodikon minél több pontot szerezve épségben kell behozni a kamiont, kimaradva a nagy ütközéssel járó csatákból, hiszen ott egy-egy helyezés már csak 1-1 pontot jelent, és a bajnokság nem azon múlik. Persze mindezt véghezvinni már nem olyan egyszerű, hiszen két legnagyobb riválisa, Hahn és Albacete is pontosan tudja, hogyan kell Eb-t nyerni.

Az OXXO Energy Truck Race Team  történelmének talán legizgalmasabb szezonja következik, két pilótánk számára pedig a legnehezebb, hisz mindketten olyan célokkal vágnak neki az évnek, amit elérni rettentő nehéz lesz, mindent be kell vetni a siker érdekében, és nem csak nekik, de az egész csapatnak 110 százalékot kell nyújtania minden versenyen, minden kifutáskor, a versenyhelyszíneken és itthon a bázison is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....