Lotus

Magyar tőzsdecápák és brit titkosszolgák kedvence volt

2022.12.03.

Egy név, három modell, ráadásul nem is akármilyen: kis csokor a Lotus virágaiból.

Limitált példányok, melyek a jó borokhoz hasonlóan korukkal nemesednek. Kevés maradt belőlük, így az ép darabok árai emelkednek, mert öregen is megmaradt legfontosabb tulajdonságuk, a vezetési élmény. Nem véletlenül. Kreált és öltöztetett polgári szedánt, sportos roadtsert a Lotus, és bármilyen fazonnal dolgozott, mindig sikeres modellt kreált. A brit klasszikusnak volt tapasztalata, hiszen a márka sokáig uralta a Forma 1-es pályákat és napjainkban is dögös sportkocsikat készít.

Olyan modellek fémjelzik, mint a James Bond filmekben szereplő több Lotus Europa és Elan.

Az sem véletlen, hogy Alon Musk egy ilyet választott első sorozatgyártású modelljének: a Tesla Roadster a Lotus Elise műszaki alapjaira épült. A magyar piacon is forgalmaztak több Lotus származékot, köztük két Opel jelvényest. A Lotusnak régi kapcsolata volt a General Motors angliai leányvállalatával, a Vauxhallal, munkája meglátszott a német testvérmodelleken is, mert az Opel legendás sportkocsiját, fejlesztettet és építette.

A gyártás szó nem igazán illik a Lotushoz, mert viszonylag kis szériás autók fémjelzik, igaz, az a kevés viszont megjelenésekor is kirítt a mezőnyből, még akkor is, ha hétköznapi gúnyába bújt. Sőt, napjaikban is egyre értékesebb, pedig a Lotus Omega már 33 éves, vagyis túl van a veteránkoron.

Megjelenésekor itthon is azonnal rácsaptak a tehetősebb ügyvédek, menedzserek és más üzletemberek, de leginkább az ekkor egyre népesebb fogyasztói csoportot jelentő tőzsdecápák, akik szakítani akartak a nagyon is feltűnő és olykor degradálódó német prémiummárkákkal, miközben kényelmes, gyors és nem feltűnő autót akartak. Hát megkapták, mert ezt nyújtotta Lotus és a General Motors Opel/Vauxhall modellje, a tuningolt Omega. A korszak leggyorsabb szedánját Carltonként is forgalmazták, rendszeresítették az angol kormányzati flottában, használták a belbiztonsági szolgálatok és a kevésbé legális szféra kedvelt menekülő autója volt.

 

A Ferrarikat, Porschéket verő szedán nem csak gyors volt, de stabilitásával sem volt baj: kemény gázzal töltött lengéscsillapítós futóművet és rövidebb rugókat kapott, 17 colos keréktárcsája mögé négy AP féktárcsa és nyereg került. A kézifékrögzítést külön hátsó dobokkal oldották meg.

Soros hathengeres, 3637 köbcentis, biturbós motorjának teljesítménye 377 lóerő, nyomatéka 557 Newtonméter volt. Utóbbi miatt alaposan megszaporodott a szervizek munkája, mert a Corvette-ből származó hatfokozatú ZF kéziváltó és a kuplungpedál kezelése nem mindeninek sikerült finoman, pláne az utcai versenyzőknek. A drasztikus lábmunka miatt gyakran kellett cserélni kuplungtárcsát és szerkezetet, olykor lendkereket is.

A sperdiffis, hátsókerék-hajtású Omega álló helyzetből 5,2 másodperc alatt gyorsult százra, és 285 km/h tempóra volt képes, ami igencsak komoly teljesítmény volt az 1,6 tonnás, négyajtós, nagy csomagterű szedántól.

A 4,7 méter hosszú és 2,7 méteres tengelytávú Lotus Omegából csak 907 készült 1989-1992 között, megjelenésekor 125 ezer német márkába került, akkoriban az A-Omega 115 lóerős alapváltozatát 30 ezer márkáért kínálták.

Szívüket adták, de jól jártak, mert igazi élményautót kaptak érte: a Lotus Elise modellekhez az General Motors szállította az Opel és Vauxhall márkáinál is használt Ecotec motorokat, és ezzel az együttműködés még nem ért véget. Szerencsére.

Kétüléses sportkocsit piacra dobni nem mindig nagy üzlet, sőt, olykor veszteséges. De ez a műfaj nem is erről szól. Olykor reklám miatt megéri látványos roadster kreálni, mert ezzel lehet demonstrálni, hogy egy cég többre képes tömegmodellek gyártásánál.

A 3,7 méteres, kétüléses Speedster tengelytávja 2,33 méter, ami igencsak versenyautó élményt nyújt, ahogy a beülés is. Az attraktív karosszéria széles és magas küszöbje megfelelő merevséget ad a nyitott - mindössze 112 centi magas - sportkocsinak, emiatt a be-, és kiszállás is majdnem olyan körülményes, mint egy Formula autóba.

Csomagtere? Van. Igaz, mindössze 206 literes, amibe még egy golftáska is nehezen préselhető be, de kit érdekelnek a labdák és ütők, ha 5,9 másodperc alatt éri el a százat, és 217 km/h tempóra képes az iszonyatosan stabil autó.

Sok hétköznapi Opelben is szolgáló Z22SE négyhengeres, szívómotorja „csak” 147 lóerős, de ekkora ménes is jól húzza az alumíniumból/műanyagból építkező 870 kilós Speedstert. Már ennyi is elég az igazi élményautózáshoz, de a GM kínálta még 2,2 literes, 200 lóerős turbóval is, igaz, ennek tömege 930 kg-osra hízott.

Az Opel/Vauxhall páros csak jelvényében különbözik, pontosabban utóbbi jobb-kormányos, piactól függött a jelvényezés. Összesen 7207 Speedster készült, többségüket már megtörték, nem véletlenül: könnyen gyorsult, sőt, vezetői hiba esetén repült. Ilynekor már biztos hiányzott a klíma, hogy lehűtse a forrófejűeket...

A tanulmánymodellt 1999-ben mutatták be, az Opel-logós szériagyártása 2000-ben indult, 2003-ig 4052 Speedster, majd 2003.szeptemberétől 2007. júliusáig 920 Speedster Turbo készült.

A Lotus harmadik virágát, az első elektromos Teslát 2006 július 19-én mutatták be a kaliforniai Santa Monica repülőtéren, az ünnepi aktus után jött a fekete leves: a szériagyártás határidejét többször el kellett halasztani, végül 2008-ban indult el, az elsőt Elon Musk, a PayPal korábbi és as Tesla jelenlegi elnök-tulajdonosa kapta, a 10-es alvázszámú Arnold Schwarzeneggeré lett.

2010-ben a világ első sorozatban gyártott villamoshajtású sportkocsijából huszonhárom ország piacán ezernél többen kelt el, a Roadster Sport változat 99 ezer euróba került, a kaliforniai San Carlosban gyártott kocsi árára jön még a szállítási költség, valamint a piaconként eltérő adó és vám.

Indulásakor az elektromos Tesla kétszer annyiba került és háromszáz kilóval nehezebb volt, mint a Lotus Elise, amiből kidobták az Opel Ecotec benzinmotort, a sebességváltót, két féltengelyét, hízását az ülések mögé épített akkumulátor 450 kilogrammos tömege okozta. Ennél könnyebb, de szintén bőröndnyi helyet foglalt el az akku mögött, a hátsó tengely fölé szerelt elektronikus vezérlő rendszer doboza.

Az 1238 kilogrammos tömeget leszámítva a Tesla követte a versenyautókat gyártó Lotus hagyományait: a közel négyméteres és hátsókerék-hajtású kocsi tengelytávja mindössze 2,3 métere, magassága 1,1 méter és alumínium vázszerkezetét szénszálas erősítésű karosszéria borítja.

A fékeket és a légzsákokat a Siemens gyártotta, alváza Norvégiában készült. A Tesla tervezte és építette az elektronikus rendszert, valamint a háromfázisú, négypólusú elektromotort, mely 13 ezres percenkénti fordulatszámon érte el 212 kilowattnyi teljesítményét.

Az alváz technológiája a Lotus Elise-ből származott, ahogy a szélvédő, a légzsákok, a műszerfal és a futómű, a formaterv is brit stúdióban készült a Tesla részvételével. Kétfokozatú, számítógép vezérlésű dupla-kuplungos elektrohidraulikus manuális sebességváltója Magna gyártmányú.

Az első Roadster sorozat a Lotus angliai Hethelben lévő üzemében készült 2011-ig.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....