AMTS

Magyarok a Világ Járműgyártásában - A kocsi kocsitól az intelligens buszig!

2020.08.18.

Ha járműgyártásról beszélünk, hajlamosak vagyunk a 19. század találmányaitól kezdeni a történelmi visszatekintést, pedig az első járművek már jóval korábban elkészültek: Ilyen volt a Kocs község büszkesége, a nevét a településtől öröklő “kocsi” is.

A kocsi főnév 1494-ben szerepel először írásos magyar nyelvemlékben, mégpedig II. Ulászló számadáskönyveiben. A falut ekkoriban királyi szekérgyártók lakták, akik egészen újszerű módon építették meg az utasokat szállító kocsit és mivel szerencséjükre a település a Bécs és Buda közötti útvonalon található, az itt átutazó nagykövetek, főurak hírét vitték a kocsi kocsinak.

A kocsi kocsi a hazai járműgyártás alapköve, mondhatni, az első kilométert, amelyet ízig-vérig magyar járművel tettek meg, biztosan a kis településen született kocsival teljesítették. Éppen ezért, a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás kihagyhatatlan eleme az eredeti kocsi, amelyet minden évben megtekinthetnek a látógatók, a megnyitón pedig a település vezetője is színpadra lép.

Maradunk a személyszállításnál, de 500 évvel később, a jelenben: Bár a lóvontatta kocsi úttörőnek számított a maga idejében, manapság már több ember szállítására alkalmas és a 3 valódi lóerőnél kissé erősebb járművek szükségesek. Ilyenek az ITK Holding Zrt. Által gyártott buszok.

A Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon megtekinthető lesz a magyar buszgyártás legújabb büszkesége, a hajdúságban készült iskolabusz. A 18 férőhelyes autóbusz a Mercedes-Benz Sprinter alapjaira készült, már pedig egy Mercedes-t nem mindenki építhet át: az ITK megkapta a Mercedes-Benz hivatalos “VanPartner” felépítményezői minősítését, amelyből mindössze 275 van a világon.

Mitől olyan különleges ez az iskolabusz? Olyan szoftverrel rendelkezik, amelyen keresztül a szülők láthatják, hol jár éppen a busz, ráadásul azt is megtudhatják, hogy gyermekük mikor szállt fel rá és mikor érkezett meg vele az iskolához!

Amikor a mindössze 27 éves vállalkozó Győrffy Péter egykori osztálytársával, Lakasz Péterrel közösen hajóépítésre adta a fejét a kilencvenes évek vége felé, minden bizonnyal nem sejtették, hogy egy hosszú és máig is tartó út első lépéseit teszik meg közösen. Pedig már az elején kiderült, a két huszonéves fiatalemberben ott van a potenciál:  első hajójukkal, egy vitorlással azonnal díjat nyertek Győrben.

Ahogy teltek az évek, úgy készültek egyre szebb, egyre bonyolultabb hajók, amiknek köszönhetően igen széles ügyfélkör alakult ki a győri vállalkozás körül. A képen látható hajók, mind a mára tapasztalt hajóépítő céggé vált győriek keze műve.

Ugyanakkor bármennyire igyekeztek kielégíteni minden felmerülő igényt és megrendelést, az ügyfelek egy része olyan járművet akart, amelynek minden egyes része itt készült. Így született meg az a hajó, amelyet a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon is megtekinthetnek majd a látogatók.

A tervezés 5 évvel ezelőtt kezdődött. A kezdetet a hajó alapvető vázlatának megrajzolása jelentette, hosszú folyamat volt, mire elértünk 2020-ba, amikor is bemutatásra kerül a rengeteg munka gyümölcse, a valóban teljes mértékben saját építésű saját hajó.

A türelem rózsát terem, szoktuk mondani és legyen bármekkora közhely, ez az igazság. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az első ügyfél reakciója, aki meglátta a hajó prototípusát: “Péter, én ezt megveszem” – jelentette ki a vásárló, aki bár a prototípust nem kaphatta meg, a második, vagyis az ügyfelek számára készülő első modellt hamarosan magáénak tudhatja.

Aki kilátogat a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításra, a saját szemével is megtekintheti az elkészült hajót.  Nem érdemes kihagyni.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.09.19
Facebookos ismerőseinek akart dicsekedni sportkocsijával egy 70 éves olasz autós, ehelyett a....
2021.09.19
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Megyünk egy kört? ..
2021.09.19
A Müncheni Autószalonon bemutatott Cupra Tavascan Extreme E Concept az idén indult Extreme E....
2021.09.19
A napenergiával közlekedő és működő lakóautó prototípusának neve Stella Vita, és egy 17....
2021.09.19
Üzembe helyezte a hétvégén az ausztriai Villachban 1,6 milliárd eurós beruházással készült....
2021.09.19
A J.D. Power közvélemény-kutató intézet arra kérte az új autók tulajdonosait, hogy értékeljék,....
2021.09.19
Fokozott közlekedésrendészeti és mélységi migrációs ellenőrzést tartottak az autópálya Szabolcs-....
2021.09.19
Tedd le az autót, és válts aktív közlekedési formára! Tippek az Európai Mobilitási Hét alkalmából....
2021.09.19
A tűzoltók áramtalanítják a járműveket - írja a Katasztrófavédelem honlapja. ..
2021.09.19
Megkapta az építési engedélyt az új vasúti megálló a leendő közlekedési múzeumnál - közölte a....