Dakar

Magyarországon debütált a Ford csodafegyvere, ami a 2025-ös Dakarra készült

2024.08.13.

A T1+ kategóriás Raptor versenyautó simán nyerte a Hungarian Baja tereprali-versenyt Nani Romával a volánnál.

A Ford a 2024-es Goodwood Festival of Speed rendezvényen mutatta be az új Raptor T1+-t, de az első éles próbára a Hungarian Baja tereprali-versenyen került sor Veszprém környékén, ahol a V8-as motorral hajtott, csővázas versenyautó magabiztos győzelmet aratott Joao Ferreira X-Raid Minije előtt. Magyarország után az októberi Marokkó-ralin lehet majd legközelebb látni az autót, aztán 2025 januárjában a Dakaron, ahol négy is lesz belőle.

A Red Bull-lal és az angol M-Sporttal (a Ford 1997 óta partnere a WRC-ben) együttműködésben fejlesztett és épített, gyári versenyautónak tekinthető Raptor T1+-t a rali-világbajnokság legendája, a 2024-es Dakart még Audival megnyerő, négyszeres Dakar-győztes Carlos Sainz, valamint a kétszeres győztes Nani Roma fogja vezetni a 2025-ös Dakaron. Valamint két másik pilóta, akiket még nem jelentettek be.

Már a júliusban, Goodwoodban tartott világpremier előtt is több mint 10 ezer tesztkilométer került bele a Raptorba, amihez most hétvégén még hozzá jött a Hungarian Baja 410 kilométere. „A legnehezebb körülmények között teszteltünk, amit csak találni tudtunk” – mondta Matt Wilson, a Ford Dakar-csapat menedzsere és az M-Sport igazgatója.

A Raptor három, illetve négy irányban állítható Fox lengéscsillapítókkal és független első és hátsó kettős keresztlengőkaros felfüggesztésekkel rendelkezik, a 17 col átmérőjű, 8,5 col széles alumíniumötvözet felnikre 37 col átmérőjű terepgumik kerültek, a hatalmas kerekek 350 mm-es rugóúton mozognak függőleges irányban, ami a szabályok szerint még legális.

A Raptor T1+-t a Ford Mustang ötliteres Coyote V8-as szívómotorja hajtja, igaz, a versenyautóban egyedi, speciálisan hangolt kipufogórendszerrel és száraz karteres kenéssel látták el. Bár a Ford még nem közölt hivatalos teljesítményadatokat, de tekintve, hogy ugyanez a motor a Mustang Dark Horse-ban 500 lóerőt teljesít, arra számíthatunk, hogy a Raptor T1+ a különböző módosításokkal ezt a teljesítményt simán elérheti.

A terepjáró egy szénszálas karosszériaelemekkel burkolt acél térvázzal rendelkezik, amelyet úgy terveztek, hogy 400 mm-es hasmagasság és 70 fokos megközelítési szög minimum legyen. A stabilitás érdekében a verseny-Raptor 2300 mm széles, a menetkész tömege pedig állítólag 2010 kg.

„A Ford Raptor T1+ a globális off-road elképzeléseink egyik alapköve. Szeretnénk felvenni a versenyt a legjobbakkal, és a világ legkeményebb helyein bizonyítani” – mondta Mark Rushbrook, a Ford Performance globális motorsport-igazgatója, és hozzátette, hogy a fejlesztőcsapat által levont tanulságok alapján hamarosan a közúti Ford Raptorok is „még jobbak lesznek”, amivel az ügyfelek is jól járnak.

További autós tartalmakért kövess minket a Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....
2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....