Mercedes

Már 100 ezer példánynál tart az új Mercedes-Benz S-osztály

2014.10.19.

A luxuslimuzin eladásai alig egy év alatt átlépték a bűvös határt.

Egy éve kezdték el árusítani a W222-es kódszámú Mercedes-Benz S-osztályt, és az eladások máris átlépték a 100 ezres darabszámot, így már kijelenthető, hogy ez a generáció minden idő legjobban startoló S-osztálya. A Mercedes arra is büszke, hogy ez volt minden idők leggyorsabb piaci bevezetése is a típus történetében: kevesebb mint 12 hónap alatt eljutott mind a három legfontosabb piacára. 2013 júliusában érkezett meg Németországba, 2013 szeptemberében Kínába, és 2013 októberében az Egyesült Államokba.

2014-ben eddig már 75391 példányt adtak el az S-osztályból, kétszer annyit, mint az elődből a tavalyi év hasonló időszakában. Idén az első kilenc hónapban már több S-osztály talált gazdára, mint 2012-ben vagy 2013-ban teljes évben. Csak szeptemberben 9501 darab talált gazdára a kocsiból, ami 140 százalékos javulás a tavaly szeptemberi értékhez képest.

A típus legnagyobb piaca Kína, majdnem minden második S-osztály ott talál gazdára. Ebben az országban csak a hosszú tengelytávú változatot árulják, mivel itt az S-osztályok több mint a harmada sofőrös járműként üzemel. A listán a második a mennyiség negyedét felszívó Egyesült Államok áll, a harmadik pedig Németország, amely az eladások 10 százalékáért felel.

Kínában a legfiatalabbak a típus vevői: az vásárlók átlagéletkora alig több 40 évnél, ezzel 15 évvel fiatalabbak, mint az amerikai vagy az európai vevők. Jelenleg három változat kapható az S-osztályból (rövid és hosszú limuzin, kupé), de még három másik várható. Ezek között lesz egy kabrió, egy még hosszabb Pulmann változat és egy még ismeretlen tag is.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Kigyulladt egy személygépkocsi Üllésen, az Árpád dűlőre riasztották a tűzoltókat – jelentette a....
2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....