Zalaegerszeg

Már a bokrétaünnepségnél tart a Lynx-harcjárműgyár

2021.09.10.

A Lynx-harcjárműgyár a magyar védelmi ipar újjáépítésének zászlóshajója lehet, olyan üzem épül Zalaegerszegen, amelynek tevékenysége összhangban áll a kormányzati célkitűzéssel - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken a zalai megyeszékhelyen, a német Rheinmetall és a magyar állam közös beruházásában épülő gyár bokrétaünnepségén.

Palkovics László kiemelte: a gyár a védelmi ipar fontos bázisa lesz, felhajtóerőt jelent a gazdaságban és a foglalkoztatásban, valamint kiemelkedő szerepet játszik Magyarország járműipari, kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységében. A gyár a beszállítókkal együtt közel félezer képzett szakembernek ad majd munkát - közölte.

 

Hozzátette: a haderő modernizációjához korszerű technológiára és hadiiparra van szükség. A Lynx-gyárhoz hasonló beruházásokkal és fejlesztésekkel 2030-ra a Magyar Honvédség a régió meghatározó haderejévé válhat a miniszter szerint. - A gyalogsági harcjárműveket gyártó üzem tevékenyégével ahhoz is hozzájárul, hogy az ország GDP-jének legalább 2 százalékát védelmi célokra fordítsuk - mondta Palkovics László.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta, a magyar kormány megteremti a hazai hadiipar újra fejlesztését, a zalai megyeszékhelyen épülő üzem pedig "a korszakváltás szimbóluma lesz". 2023-tól Zalaegerszegen gyártják a világ jelenleg egyik legkorszerűbb, legmodernebb páncélozott harcjárművét, a közelben működő ZalaZone tesztpálya lehetőségeinek kihasználásával komplex fejlesztés valósul meg. A kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ezért kiemelt nemzeti cél, hogy a Magyar Honvédség a térség meghatározó hadereje legyen - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka kifejtette: a 21. századi technológia alkalmazásával a Magyar Honvédség az innovációban, az oktatásfejlesztésben motorja lehet a haderőfejlesztés területén történő modernizációs folyamatnak.

 

Fotók: MTI/Varga György

Maróth Gáspár védelmi ügyekért felelős kormánybiztos példaértékűnek nevezte a magyar és német cégek közti együttműködést. Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak és a kivitelezőknek az elmúlt időszakban végzett munkájukért.

Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere arról beszélt, hogy a biztonságpolitikai és gazdaságpolitikai szempontból is jelentős, 60 milliárd forint értékű beruházás a munkahelyteremtés mellett kutatásfejlesztési és innovációs célokat is szolgál, amely további lehetőségeket jelent a város, a térség, valamint az ország számára.

A tervek szerint még az idén tető alá kerül a két és fél hektáron épülő 25 ezer négyzetméter alapterületű üzem, melynek a legmagasabb pontja 20,5 méter - hívta fel a figyelmet Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..