Maybach

Már terepjárója is van a Maybach-nak

2017.02.18.

A félig kabrió Mercedes-Maybach G650 Landauletről a genfi világpremier előtt kiszivárogtak a fényképek.

A közel 40 éve bemutatott Mercedes G-osztályból még sosem készült olyan fényűző változat, mint a képeken látható Mercedes-Maybach G650 Landaulet, aminek világpremierje a márciusi Genfi Autószalonon lesz.

A nyitható tetejű luxusterepjáró a G500 4x42 alapjaira épül, de a tengelytávot megnyújtották 3428 mm-esre, hogy több hely legyen a hátsó sorban, és, hogy legyen hely egy harmadik üléssornak is. Ezen kívül a négyliteres V8-as motort a hatliteres, biturbó V12-esre cserélték, amelynek teljesítménye állítólag 630 lóerő. A portáltengelyeknek köszönhetően a kocsi hasmagassága jóval nagyobb, mint a hagyományos G-osztályé, és nagyobb kereket is visel.

A drapp vászontetős nyitott G-osztály leghátsó része el van szeparálva a zárt elsőtől, itt két kényelmes, hűthető-fűthető, masszírozós ülést alakítottak ki, még képernyők is szolgálják a szórakozást, az ülések között hűtőszekrény található. Az új Mercedes-Maybach G650 Landaulet limitált szériában, 99 példányban fog készülni, az árát még nem árulták el, az értékesítés 2017 második felében kezdődhet.

A Mercedes luxusmárkája, a Maybach utoljára 2007-ben gyártott Landaulet modellt, a méregdrága 62S-t, amelynél szintén csak a leghátsó rész fölött lehetett kinyitni a tetőt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....