Budapest

Már a VI. és VII. kerületben is elérhető a TIER e-rollermegosztó szolgáltatása

2021.10.12.

Alig egy hónappal a budapesti indulást követően tovább bővíti működési területét a fővárosban Európa vezető mikromibilitási rollermegosztója. Felhasználóbarát és biztonságos megoldásainak köszönhetően a TIER klímasemleges elektromos rollerjei hamar népszerűvé váltak a VIII., IX. és XI. kerületekben, így a német társaság az érintett önkormányzatokkal előzetesen egyeztetve a VI. és VII. kerületben is elérhetővé tette szolgáltatását.

Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója szeptember elején érkezett Budapestre, és a kedvező fogadtatásnak köszönhetően immár 1000 darab elektromos rollerből álló flottával van jelen a VIII., IX. és XI. kerület közterein. A szolgáltatás iránti látványos érdeklődés eredményeképpen, alig néhány hét után a VI. és VII. kerületben is elérhetővé váltak a berlini székhellyel rendelkező vállalat elektromos járművei.  

A legmodernebb, újgenerációs “TIER V” elektromos rollereket hamar megkedvelték a fővárosiak, ugyanis széles kerekeinek köszönhetően a szűkebb utcákban, illetve a térköves útszakaszokon is biztonságosan lehet vele haladni. A hármas fékrendszer, dupla kézifék, erős fényű lámpa és irányjelzők együttese pedig kiváló felhasználói élményt kínálnak a rollerezőknek.

Az e-rollerezők ezentúl a Hősök terétől egészen a Nyugati pályaudvarig eljuthatnak megszakítás nélkül, vagy akár a Keleti pályaudvar és Corvin negyed közötti szakaszt is megtehetik a TIER járművek segítségével, amellyel elkerülhetik a felesleges autóhasználatot, és az abból adódó károsanyag-kibocsátást. A bővüléssel az ingázók számára is gyors, könnyen hozzáférhető és fenntartható utazási megoldást kínál a mikromobilitási szolgáltató. Az utazás végeztével a felhasználók a VII. kerületben bárhol parkolhatnak, míg a VI. kerületben ez a főutak mentén lehetséges. A TIER egy külön, a járművek szabályos parkolásának ellenőrzésére dedikált csapattal is rendelkezik.

„Rengeteg pozitív felhasználói visszajelzés érkezett hozzánk a TIER budapesti indulása óta eltelt pár hét folyamán, amelyek még inkább megerősítettek minket azon törekvésünkben, hogy a városi közlekedést igenis zöldebbé, hatékonyabbá és tudatosabbá tegyük. Folyamatos párbeszédet folytatunk a helyi önkormányzatokkal, valamint az illetékes hatóságokkal a működési feltételekről, és a többi kerülethez hasonlóan az új szolgáltatási területeken is kiemelt figyelmet fordítunk a helyi szabályok betartására” – mondta Lendvai Tímea, a TIER magyarországi City Managere.

A TIER rollereket a mobilapplikáció letöltése után 250 forintos feloldási díj ellenében percenként 50 forintért vehetik igénybe a felhasználók. A fizetés bankkártyával és a PayPal rendszerén keresztül egyaránt lehetséges.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....