Nissan Ariya

A márka, amelynek a villanyautózást köszönhetjük

2021.05.15.

Ha ma megkérdeznénk, melyik márka tekinthető a huszonegyedik századi villanyautózás úttörőjének, vélhetően tízből kilenc ember a Tesla márkát említené. Pedig tévednek...

A történelem néha igazságtalan. 

Az autótörténelem is. 
Ha ma megkérdeznénk, melyik márka tekinthető a huszonegyedik századi villanyautózás úttörőjének, vélhetően tízből kilenc ember a Tesla márkát említené. Pedig a Tesla sikeréhez - vélhetően - óriási szükség volt az elérhető árú, nagy sorozatban gyártott villanyautózás valódi úttörőjére, a Nissan-ra. Amely a Leaf-el, majd az elektromos NV200-al az egész világ számára bizonyította, hogy az elektromos mobilitás nem a jövő, hanem - 2010-óta - maga a jelen. 
A történelmet a győztesek írják.
 
 
Képre kattintva galéria nyílik!
 
És jelenleg a Tesla áll győzelemre, nem csak a Nissan, de - pillanatnyilag - az összes gyártó előtt. Sokan mostanában úgy emlékeznek, hogy Elon Musk cége volt az első, amely nem csak villanyautókat, de "elektromos életérzést" is árult. Ráadásul az elektromos áram előállításától, a háztartási tárolásáig, a villanyautónk töltéséig egyfajta komplex villany alapú világot is megálmodott hozzá. Csakhogy mindez - a történeti hűség kedvéért fontos leszögezni - nem így történt. 
 
A Nissan volt az első gyártó, amely jóval több, mint fél évtizeddel ezelőtt kidolgozta és technikai megoldásként be is mutatta azt a fajta villany alapú társadalmi víziót, ahol az autónk nem csak jármű, de áram és közösségi mobilitás szolgáltató. Ahol a villanyautókban tíz-tizenöt év után 70 százalékos hatásfok alá csökkentő akkumulátor úgynevezett "puffer akkumulátorként" még évtizedekig szolgál épületekben, besegítve a csúcsterhelésbe, vagy éppen szünetmentes áramforrásként szolgálva.
 
 
Képre kattintva galéria nyílik!
 
A villanyautózás  szinonímája az én szememben egyébként legalább annyira az eNV200, mint a Leaf. A new yorki, majd később barcelonai, és más nagyvárosok taxitendereinek győztese közel egy évtizeddel előzte meg a világ legnagyobb gyártóit, akik idén és jövőre kezdik forgalmazni elektromos kisbuszaikat, amelyek a Nissan-nál már 2013 óta róják hangtalanul, károsanyag kibocsátás mentesen az utakat. 
 
Az is tény, hogy a Tesla tiszta lappal indult, nem pedig egy meglévő, gyakran elavulóban lévő ipari, formatervezési kultúrával, az innovációt akadályozó berögződésekkel teli vállalatot kellett "villamosítania".
A Nissan a kétezertízes évek közepén egyáltalán nem technológiai, hanem marketing és dizájncsatát vesztett a Tesla modelljeivel szemben.
 
 
Képre kattintva galéria nyílik!
 
Ennek ékes bizonyítéka, Európa piacvezető villanyautója, a Nissan elektromos technológiáján alapuló Renault Zoe. Bájos, és trendi karosszériába öltöztetve, mind a mai napig nincsen piaci ellenfele a Nissan villanyhajtás technológiájának. Többek között ezért lesz érdekes és fontos pillanat a Nissan Ariya, a japán villany SUV nyári érkezése, amely elektromos menetteljesítményével és futurisztikusan elegáns dizánjával akár új fejezetet nyithat a villanyautóknak abban a két évtizedes modernkori történetében, amelyet - minden kétséget kizáróan - annak idején a Nissan a Leaf első generációjával nyitott meg. 
 
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....
2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....