repülés

Második példány is készül a világ legnagyobb repülőgépéből

2016.09.01.

Második példány is készül a világ legnagyobb repülőgépéből, az Antonov AN-225-ösből, miután a gyártó megállapodást kötött a kínai Aerospace Industry Corporation of China (AICC) társasággal a gyártás újraindításáról.

A megállapodásban foglaltak szerint a hosszú távú együttműködésnek két fázisa lesz, az elsőben megépítik az ukrán cégnél az AN-225-ös második, modernizált példányát, amelyet a kínai fél fog üzemeltetni. A második szakaszban a gyártást Kínába helyezik át, és ott folytatódik a sorozatgyártás az ukrán lincenc alapján.
A Mrija (Álom) néven is ismert AN-225-öst az ukrán tervezőiroda építette meg, első felszállása 1988-ban volt. A 84 méter hosszú, 88 méter szárnyfesztávolságú és 640 tonna maximális felszállósúlyú gépből jelenleg egy egy létezik, amelyet az Antonov Airlines üzemeltet. A gép belsejében 1300 köbméter rakodótér áll rendelkezésre, hatótávolsága 15 ezer kilométer, meghajtásáról hat darab Progress D-18-as hajtómű gondoskodik.

Bár több mint tíz évvel ezelőtt elkezdték a második példányt építeni, az a mai napig befejezetlenül áll az Antonov gyárában, mivel sem pénz, sem igény nem volt rá.
A Mrija több rekordot is tart: ez a leghosszabb és legnehezebb gép, amelyet valaha készítettek, és a legnagyobb szárnyfesztávolságú a ma üzemelő típusok közül. 2010 júniusában ezzel a géppel vitték az eddigi leghosszabb légi teherrakományt, két  42 méter hosszú szélturbina lapátot Kínából Dániába, és ez a gép szállította az eddigi legnehezebb légi szállítmányt is: Örményországba vitt egy 189 tonnás gázerőművi generátort.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....