repülés

Masszív növekedés vár a pozsonyi repülőtérre

2025.11.29.

Tizenegy év után bukkant fel ismét a pozsonyi M. R. Štefánik reptéren Michael O′Leary, a Ryanair repülőtársaság vezetője. A vállalat 20 éve tevékenykedik Szlovákiában, ennek alkalmából pedig szerdán ünnepélyes sajtótájékoztatót tartottak a repülőtéren - írja a parameter.sk.

Noha a társaság több mint tíz éve rendelkezik saját bázissal Pozsonyban, a légitársaság vezetője legutóbb 2014 novemberében tett hivatalos látogatást Szlovákiában, a repülőtéri bázis megnyitásának alkalmából. Azóta a bázis működik, és 2025 elejétől bővítésen megy keresztül, amelynek részeként új repülőgépekkel gyarapodik.

A pozsonyi repülőtér honlapja.

A szerdai sajtótájékoztatón O′Leary mellett Jozef Ráž (Smer) közlekedésügyi miniszter, Jana Štilichová, az idegenforgalmi minisztérium államtitkára, valamint Dušan Novota, a pozsonyi repülőtér igazgatója is részt vett. A fő téma a repülőtársaság elmúlt 20 évének szlovákiai működése, valamint az új járatok bejelentése volt. O′Leary közölte, hogy a vállalat az elkövetkező években folyamatosan csökkenteni fogja a jegyek árát, szavai szerint pedig Pozsony 2026-ban Európa leggyorsabban növekvő repülőtere lesz.

A Ryanair 2026-ban 33 városba indít majd járatokat, egyúttal O′Leary megerősítette a már korábban bemutatott új járatokat. Szeptemberben a vállalat bejelentette, hogy többek közt a spanyolországi Alicantébe, Malagába és Barcelonába, az olaszországi Nápolyba, Palermóba és Lamezia Termébe, illetve a görög Athénbe indít új járatokat. Később az olaszországi Pisáról, az albán Tiranáról és a lengyel Varsóról is jelentek meg új információk.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....