menetrend

Mától változik a vasúti menetrend

2014.12.14.

Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a mától életbelépő új menetrendet.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI érdeklődésére közölte, hogy a Volán-társaságok csupán kismértékű kiigazítással, a meglévő kapacitásaik fenntartásával hirdették meg az új menetrendet, amelyről a társaságok honlapján, és a nagyobb állomásokon lehet tájékozódni. A MÁV korábbi tájékoztatása szerint a Hosszú lépés nevű vonat Budapest és Sátoraljaújhely között a tanulmányi időszakban pénteken, visszafelé pedig vasárnap 24, illetve 35 perccel rövidebb menetidővel közlekedik, ezzel elsősorban a fővárosban tanulók számára lesz gyorsabb a közlekedés. Budapest és Baja között fél órával csökken a menetidő, a légkondicionált, alacsonypadlós Desiro motorvonatokból álló expressz vonatok két és fél óra alatt teszik meg az utat Kelenföld és Baja között.

A vonat neve: Hosszú lépés

Budapest elővárosában a tavaly bevezetett, Kőbánya-Kispest-Kelenföld-Székesfehérvár között közlekedő G43-as gyorsított személyvonat mellett S36-os jelzéssel Kőbánya-Kispest és Tárnok között is átlós viszonylatot alakítottak ki. Kőbánya-Kispest és Kelenföld között így az eddigi egy óra helyett már félóránként kínál közvetlen és gyors eljutási lehetőséget a vasúttársaság. Kőbánya-Kispestről vonattal és autóbusszal a ferihegyi repülőtér is elérhető. Szeged és Budapest között december 14-től már naponta tizenhat InterCity vonatpár közlekedik. A Budapest-Pécs vasútvonalon - az első Dombóvárról induló és az utolsó Dombóvárra érkező vonat kivételével, amelyek az elővárosban csak Érd-felsőn és Kelenföldön állnak meg - változatlanul ütemes rendben, de Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint Dombóvár-Pécs viszonylatban közlekednek a személyvonatok. A fővárosban tanuló pécsi diákoknak iskolai időben péntekenként Budapestről Pécsre, vasárnaponként pedig Pécsről Budapestre biztosít gyors eljutási lehetőséget a Zsolnay InterCity. A vonat Budapest és Dombóvár között a Rippl-Rónai IC vonattal együtt közlekedik.

A keleti országrész és az osztrák főváros között átszállás nélkül kínálnak közvetlen eljutási lehetőséget a vasúttársaság új járatai. A "Hortobágy" EuroCity Debrecenből, az Avala EC pedig Belgrádból indulva, Kőbánya-Kispesten és Kelenföld állomáson át teremt új eljutási lehetőséget Bécsbe. Az új vonatokkal napi 12 vonatpárra bővül a Budapest és Bécs közötti közvetlen eljutási lehetőségek száma. Újabb közvetlen nemzetközi vonat indul Budapest és Hamburg között Pozsony, Prága, Drezda és Berlin érintésével. A Budapest és Zürich között közlekedő Wiener Walzer EuroNight menetideje jelentősen rövidül, emellett mindkét városban kedvezőbb érkezési- és indulási időket kínál. Újra közlekedik közvetlen vonat Szófiába (Serdica) és Ljubljanába (Citadella EC) is. A magyar és a szerb főváros között biztosít új kapcsolatot az Ivo Andric nemzetközi gyorsvonatpár, amely a nyári szezonban hetente egyszer közvetlen eljutási lehetőséget nyújt Thesszalonikibe is.

A nyári szezonban már heti háromszor indul közvetlen vonat Split-be, és újdonságként Rijekába is, emellett kettőre nő a közvetlen várnai összeköttetések száma is.  Kijev és Budapest között a Latorca IC közlekedik a korábbi Tisza expressz pótlásaként, Moszkvába pedig heti egyszer, Pozsonyon és Minszken át közlekedik az orosz vasút legmodernebb hálókocsija, amellyel már csak egy éjszakára lesz szükség az orosz fővárosba történő eljutáshoz. A könnyebb tájékozódást az elővárosi vonalakon tavaly bevezetett viszonylatszámozás kiterjesztése segíti és jövőre még több, korszerű, kényelmes elővárosi motorvonat áll forgalomba. A jövő év végéig mind a negyvenkét új beszerzésű FLIRT-motorvonat forgalomba áll a fővárosi agglomerációs vonalakon, megszépül több vasútállomás, és folytatódnak a vonalátépítések is.

Az érvényes menetrendről részletes tájékoztatás található a www.mav-start.hu honlapon és információt lehet kérni a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..
2026.02.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Az élet császára. ..
2026.02.22
Az ukrajnai invázió óta, a szankciók miatt Oroszország autópiaca gyorsan szétesett, a nyugati....
2026.02.22
Ambiciózus növekedési tervet fogalmazott meg a KIA dél-koreai járműgyártó, 2030-ra globálisan 39....
2026.02.22
Összesen 67, azon belül 5 új útvonalat üzemeltet az ír fapados a nyári menetrendben budapesti....
2026.02.22
A BMW Group Hams Hall-i gyára fontos mérföldkőhöz érkezett: a Birmingham melletti üzemben pontosan....