vasútállomások

MÁV: jövőre elkezdődhet hét nagyállomás felújítása

2025.03.17.

Jövőre elkezdődhet Budapest Keleti, Nyugati, Déli és Kelenföld vasúti állomások, valamint Debrecen, Győr és Szeged pályaudvarainak felújítása és funkcióbővítése – olvasható a MÁV honlapján hétvégén közzétett tájékoztatóban.

Az állomásmegújítási pályázat nyerteseit még idén kihirdetik. A hét nagyállomáshoz kapcsolódóan külön-külön gazdasági társaságok jönnek létre, ezek írják majd ki és bonyolítják le az eljárásokat, majd alapítanak a győztes ajánlattevőkkel közös társaságokat.

Keleti pályaudvar. Fotó forrása: hirado.hu

A külső befektetők csupán ezekben szerezhetnek részesedést, állami vagyonhoz nem jutnak – hangsúlyozták.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-csoport a közlemény szerint azért írt ki új pályázatot, mert jóval több fejlesztési szándék és képesség látszik, mint amennyit a korábbi határidőig pályázati anyagban be lehetett volna nyújtani.

A koncepciók az új országos felhívás formai feltételeinek módosítása után felhasználhatóak a továbbiakhoz. A helyi szintű fejlesztési lehetőségek továbbra is nyitottak, folyamatosan várják a hasznosítási ötleteket a busz- és vasúti állomások épületeire – tették hozzá.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....