múzeum

Mazda ritkaságok múzeuma nyílt Németországban

2017.05.14.

Május 13-án, a németországi Augsburgban megnyílt az első európai Mazda múzeum, amely bemutatja egy nem szokványos autógyár majdnem 100 éves történetét és legszebb modelljeit. A Frey’s Mazda Classic Car Museum elnevezésű intézmény a helyi Mazda márkakereskedés kezdeményezésére, a Mazda németországi leányvállalata támogatásával jött létre és összesen 45 járművet mutat be, köztük nemcsak az Európában, de a csak más kontinenseken forgalmazott modelleket, köztük a Frey család magángyűjteményéhez tartozó ritkaságokat is. A kiállítótér egy rendezvényteremmel, étteremmel és ajándékbolttal együtt egy 1897-ben épült, felújított villamos remizben kapott helyet.

„Egyedi és lenyűgőző az első, Japánon kívüli Mazda múzeum. Az intézmény egy álom beteljesülése a Frey család számára, amely így megoszthatja a világgal egyedülálló, a világ számos pontjáról származó régi Mazdákból álló gyűjteményét. Nagyon büszkék vagyunk, hogy a család a Mazda hálózatát erősíti” - mondta Akira Marumoto, a Mazda alelnöke.

A kiállított autók között van egy 1967-es Mazda Cosmo Sport, egy 1969-ből származó Mazda Luce RX87 és egy ’92-es Mazda RX-7, az eddig a legnagyobb darabszámban eladott Wankel-motoros modell is, amely mutatja, milyen régóta egyesíti a japán márka a vezetési élmény nevében az innovatív technológiát a különleges formatervekkel. De szerepel a gyűjteményben a vállalat első tömeggyártású személyautója, az 1960-as Mazda R360 egy példánya, egy 1962-ben gyártott, háromkerekű Mazda K360 kisteherautó, egy 1966-os Mazda Familia 1000 coupé és az első, Németországban hivatalosan árusított 616-os 1976-os darabja is, sőt 1992-ből az egyedi, középmotoros, könnyűépítésű sportautó, a Mazda AZ-1 egy példánya is.

A kiállított autókat folyamatosan váltogatják majd, újabb gyöngyszemeket bemutatva a Mazda márkakereskedelemmel 1978 óta foglalkozó Frey család több, mint 120 darabos gyűjteményéből. Az intézmény vezetői remélik, a klasszikus Mazda tulajok számára találkozóhellyé válhat az augsburgi múzeum.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....
2026.09.02
Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a....
2026.09.02
A Porsche és a Tata Consultancy Services (TCS) megállapodást írt alá az MHP menedzsment és IT....
2026.09.02
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és....
2026.09.02
A gyermekek biztonságos közlekedése állt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti....
2026.09.02
Jelentős a torlódás az M1-es autópályán mindkét irányba Komárom és Tata között, aki teheti az 1-es....
2026.09.02
A hosszú nyári autós utazások nemcsak a sofőrt, de az autót is próbára teszik. Az autópályás tempó....