Forma-1

A McLaren és a Ferrari is bemutatta idei Forma-1-es autóját

2017.02.25.

A McLaren hagyományos, a Ferrari online bemutató szervezett az új versenygépének.

A 2016-os konstruktőri vb-n hatodik helyezett wokingi istálló új, MCL32 névre hallgató autója narancssárga-fekete festést kapott. Tehát nemcsak az MP4-es névadási rendszer elhagyása jelenti az újdonságot, hanem a narancssárga szín visszatérése is.

"Egyértelműen ez a legszebb autó, amit az elmúlt 16 évben vezettem" - méltatta a versenygépet a kétszeres világbajnok pilóta, Fernando Alonso. A spanyol pilóta ennek ellenére nem vár győzelmeket az autójától, pedig a Honda szinte teljesen újratervezte az 1,6-os V6-os turbómotort és a hibrid rendszert is.

Az elmúlt idényben a csapatversenyben harmadik helyen zárt Ferrari tűzpiros autója a SF70-H nevet kapta, amelyben a 70-es szám a maranellói gyár alapításának 70. évfordulóját jelenti. Elegáns és egyedi formájú autót alkottak, amelyről ismét eltűntek a fehér csíkok.

Az új autót a távozó technikai vezető, James Allison helyett már a volt motorfejlesztési főnökből lett technikai vezető, Mattia Binotto vezetésével fejezték be. A 2017-es F1-es szezon a március 26-i Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....
2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....
2026.02.24
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére....
2026.02.24
Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói....
2026.02.24
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a modellek értékesítése a tervek....
2026.02.24
Így működik a spray viasz.   ..
2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....