gyászjelentés

Meghalt Tolnai László

2024.04.04.

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 85. évében elhunyt dr. Tolnai László okl. fizikus, okl. magkémia szakmérnök, intézményünk ny. docense, a Matematikai és Számítástechnikai Intézet egykori igazgatója - közölte a Széchenyi István Egyetem.

Dr. Tolnai László a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár és a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola speciális együttműködése keretében 1973-ban a járműipari cég mérnöki beosztásából lett az intézmény oktatója. 1977-ig még Budapesten, a Gyáli úton, a Távközlési Tagozaton tanított. A tagozat Győrbe települése után tanári tevékenysége már valamennyi szakra kiterjedt. 1977 és 1982 között a Matematikai és Számítástechnikai Intézet igazgatójaként dolgozott. A Matematika és Természettudományi Tanszéken a fizika és a természettudományi tantárgy felelőse, tekintélyes oktatója volt. Csapatépítő munkája megalapozta a későbbi Fizika, majd a Fizika és Kémia Tanszék megalakulását.

Fotó: Széchenyi-egyetem

A levelező Felvételi Előkészítő Bizottság munkájában 1973-tól vett részt. Közreműködött a Szakmunkások Egyetemi Előkészítő Tanfolyamában (SZET) is. Rendszeresen tartott felvételi előkészítő tanfolyamokat a TIT és az intézmény szervezésében. Dr. Tolnai László részt vett a nulladik évfolyamosok részére indított távoktatás szervezésében, a fizika tantárgyat érintő oktatási segédletek elkészítésében, előadások és konzultációk tartásában.

Az 1985-ben bevezetett új győri tantervek alapján fakultatív tantárgyak közül választhattak a hallgatók. Dr. Tolnai László az „Előadások a modern fizikáról” tárgyat jegyezte. A „Technikatörténet” előadója dr. Horváth Árpád professzor, a „Korunk művészete” kurzus Z. Szabó László kazinczys tanár programja volt. A „Modern vezetési ismeretek”-ről dr. Rab Károlytól hallhattak részletesen a hallgatók. Barabás László győri festőművész „A 20. század képzőművészete” témakörben adott új ismereteket. Dr. Hosszú Lajos, a Győri Hittudományi Főiskola akkori rektora bibliaismereti órákat tartott.

Megszervezte az egykori Rába csillagászati klub távcsővének és kupolájának átszállítását a Dunakapu térről a révfalui kampuszra, a Kollégium tetejére. Aktív volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban is. A fizika oktatásának alapvonása volt a kísérletekre alapozás. A nagy létszámú előadásokon ez csak bemutató kísérleteket jelenthetett. Legjobban ezt a részét szerette az oktatásnak: kutató tevékenységet végezni érdeklődő hallgatókkal és mellette sok érdekes, látványos dolgot is kipróbálni.

A tudomány népszerűsítése is szívügye volt. 2006-ban az első Kutatók Éjszakája rendezvényen az általa tervezett és épített Foucault inga adta a Győri Zsinagógában a legnagyobb tömeget vonzó eseményt.

Az egyetemmé válás idejére már elérte a nyugdíjkorhatárt, de óraadóként több évig vállalt még kurzusokat.

Egyéni humora, közvetlensége és őszintesége miatt azok a kollégák is megszerették, akik csak nyugdíjas korában találkoztak Vele.

Kollégái, egykori hallgatói szeretettel emlékeznek a fizika műveltséget gyarapító szerepét kiteljesítő, munkájával értékes természettudományos szemléletet adó dr. Tolnai Lászlóra.

Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében! - írja az egyetem. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....