gyászjelentés

Meghalt Vajda István

2020.09.28.

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 68. évében elhunyt dr. Vajda István, egyetemi tanár, az MTA doktora, aki 2017-től erősítette a Széchenyi István Egyetem Belsőégésű Motorok Tanszékének munkáját - közölte a Széchenyi István Egyetem. 

A Professzor 1976-ban a BME Villamosmérnöki Karán villamosmérnöki diplomát, 1995-ben CSc és PhD fokozatot, majd 2003-ban habil. és MTA doktora fokozatot szerzett, egyetemi tanári kinevezését 2004-ben kapta.
Fotó: SZE
 
1976-2013 között a BME Villamos Energetika Tanszéken dolgozott, a tanszék vezetői feladatait 2005-2010 között látta el. 1995-től a SuperTech Labor vezetője. 2012-től az Óbudai Egyetem Automatika Intézet igazgatója, 2014-től az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja volt 2018-ig. Ezt követően Egyetemünk eMobilitás Kompetencia Központ vezetését látta el. Azon kiemelkedő egyetemi oktatók egyike, aki „iskolateremtő” volt a szakmaterületén. Gazdag életpályáján keresztül nagy hangsúlyt fektetett a fiatalság szakmai és emberi támogatására, szívügyének tekintette a villamos forgógépek tématerülettel foglalkozó szakmabeliek együttműködését. Ennek eredményeként számos kezdeményezés fűződik nevéhez. Főbb szakterületei közé tartozik a villamos gépek elmélete és tervezése, a szupravezetők.
 
Széles látókörű, hatalmas szakmai- és élettapasztalattal bíró, közkedvelt szakember pályája ért véget. A szakmát és az egyetemet is nagy veszteség érte. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében! - olvasható az egyetem gyászjelentésében. 
 
Dr. Vajda Istvánra, a Széchenyi István Egyetem közelmúltban elhunyt professzorára emlékeznek kollégái, hallgatói 2020. szeptember 28-án, hétfőn a Széchenyi István Egyetem aulájában tartandó kegyeleti eseményen. 9 órától 19 óráig virággal, gyertyagyújtással emlékeznek a pályatársak. 13:40 órakor dr. Földesi Péter rektor és dr. Hanula Barna, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja tart rövid emlékbeszédet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....
2025.02.09
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak....
2025.02.09
A PlanAll Day – A tudatosság napja program látogatói egy olyan önismereti kalandban vehettek részt....
2025.02.09
A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti....
2025.02.09
A Mazda Motor Corporation megnyitotta a Mazda Trans Aoyama nevű, vadonatúj élményterét, amely a....
2025.02.09
Intelligens rendszerben megnyíló leállósáv lesz a hazai autópályákon, de a jelenlegi szabályokat is....
2025.02.09
Az Electric ára 10.590.000 forinttól indul, a Hybrid belépő tarifája pedig 8.790.000 forint. ..
2025.02.09
A rendőröket is meglepte az a 25 éves tengelici férfi, akit számos közlekedési szabályszegés....
2025.02.09
Különös okok a háttérben.    ..